Pénteken rajt - közönségtalálkozót tartott a Szpari
A hagyományoknak megfelelően közönségtalálkozóval indította a szezont a Nyíregyháza Spartacus.
Szép számban érkeztek szurkolók a Városi Stadionba, ahol Révész Bálint tulajdonos nyitotta meg a találkozót. A Szpari elnöke beszédében elmondta, a szurkolók a 12. játékosai lehetnek a csapatnak, ő pedig a 13., aki mindent megtesz azért, hogy sikeres legyen az együttes.

- Újabb évre bérleti szerződést kötöttünk a Városi Stadion üzemeltetésére, ami komoly anyagi áldozattal jár, de szeretnénk ha a csapat a következő szezonban hasonlóan sok örömet okozna a szurkolóknak, mint tavasszal - mondta Révész Bálint.
Dankó Gergő ügyvezető-igazgató a nyári változásokról beszélt. Kiemelte, a szurkolói klub elindításával szeretnék még közelebb hozni a drukkereket a klubhoz. Fekete Tivadar sportigazgató az átigazolásokról számolt be. A legnagyobb értéknek azt tartja, hogy sikerült a tavasszal sikeresen szereplő keret nagy részét egyben tartani. Az új játékosokról egyesével beszélt, és kitért a megváltozott fiatal szabályra is. Ezért is igyekeztek olyan fiatalokkal erősíteni, mint Kaczvinszki Dominik, vagy éppen Hős Zsombor, és kaphatnak profi szerződést rövidesen saját nevelésű játékosok. Bódog Tamás a felkészülést értékelte.
- A felkészülés intenzív volt, és jó munkát végeztek a srácok. Ez az időszak az edzésekről szól, és remélem, hogy az a teljesítmény ami tavasszal jellemzett minket, az egész szezonban végig kísér majd. Bízom abban, hogy sikerült egy jó csapatot összerakni. Remélem, hogy kicsit nyugodtabb szezonunk lesz, mint tavaly volt - mondta csapatunk vezetőedzője.
A bajnokság pénteken kezdődik, az első fordulóban az Újpestet fogadjuk.


