Pásztorforgatag a múzeumfaluban – Ételek, italok és interaktív programok október 17-én
Fotó: Szarka Lajos

A pásztorok munkáját és mindennapjait mutatja be a Sóstói Múzeumfalu október 17-én. Pásztorforgatagot szerveznek a skanzenben jövő hét szombaton. Lesz táncbemutató, ételek és italok, valamint interaktív játék is. A rendezvény részeként az őszi betakarítási munkákban is kipróbálhatják magukat a látogatók.

 

Első alkalommal szerveznek Pásztorforgatagot a skanzenben. A Sóstói Múzeumfalu küldetése, hogy a hagyományokat és az ünnepeket minél szélesebb körben bemutassa és megismertesse, azonban a pásztorok élete eddig még kimaradt a programokból.

A pásztorok munkája

Az ő feladatuk volt, hogy tavasztól őszig őrizzék a falu állatait, a pásztoroknak nagy felelősségük volt abban, hogy a rájuk bízott állatok egészségesek legyenek, szaporodjanak, valamilyen szinten az állatok gyógyításához is értettek.

„Kicsit azért is érdekes ez a pásztor társadalom, mert ugyan együtt élnek a falusi társadalommal, de mégis azért az év nagy részében tőlük külön voltak és egy zárt közösségben dolgoztak. Nem mindegy az sem, hogy milyen állatot őriztek, más az elnevezése annak, aki lovat őrzött, ez a köztudatban jobban benne maradt, hogy csikós, a szarvasmarhát a gulyás őrizte, a juhász a juhokat, a sertéseket a kondás. Ezek a kifejezések lassan kikopnak a hétköznapi nyelvből, ezt szeretnénk egy kicsit visszahozni” – mesélte dr. Szabó Sarolta, a Sóstói Múzeumfalu igazgatója.

Programok a múzeumfaluban

A munkán túl még nagyon sok minden tartozik a pásztorok világához, ezeket is mind bemutatják majd a múzeumfaluban. A megújult kovácsműhelyben a Hodossy-hagyaték csengőit és kampóit ismerhetik meg a vendégek, az egész napos programok között szerepelnek még kézműves foglalkozások, a kocsma mellett italok, illetve hagyományos pásztorételek is várják a vendégeket, így például lesz pásztortarhonya és marhapörkölt, valamint tiszavasvári öhön is. A programok között van még bojtáravatás és pásztorkutya-bemutató is, illetve interaktív része is lesz a napnak.

Interaktív játék

„Híres nyíregyházi táncosok, név szerint Antal Roland, Puskás László, Demarcsek György, Kácsor István és Ugyan Attila lesznek azok, akik hosszú évek tapasztalatát szeretnék a maguk pásztortáncába ötvözni és ezzel megörvendeztetni az ide látogatókat. Ők lesznek azok, akik kipróbálják és megnézik, hogy a jelenlegi fiatal suhancok, legények mire is képesek, beállhatnának-e pásztor mellé bojtárnak. Különböző feladatokkal szeretnénk őket próbára tenni és természetesen ennek jutalma is lesz. Petrilla Attila egy olyan előadással készül a nagyközönségnek, amely tulajdonképpen a pásztorélet apró részleteire is rávilágít” – ismertette a részleteket Kácsor-Ignácz Gabriella programszervező.

Őszi munkálatok

A rendezvény részeként az őszi betakarítási munkákat is kipróbálhatják a látogatók, lesz csuhézás, szőlőpréselés és kukoricamorzsolás is. Reggel 9 és délután 5 óra között várják az érdeklődőket, 6 éves kor alatt és 70 éves kor felett ingyenes a belépés a látogatóknak, a Sóstói Múzeumfalu a család minden tagjának készül valamilyen programmal október 17-én, szombaton.

Év vége a skanzenben

Dr. Szabó Sarolta arról is beszélt a sajtótájékoztatón, hogy a koronavírus-járvány teljesen keresztbe húzta a múzeumfalu számításait, rendezvényeket sehogy vagy csak korlátozott keretek között tudtak megszervezni idén. Az év zárására hagyományos módon a Márton-napi libanappal készülnek, a járványhelyzet függvényében, várhatóan november 14-én, szintén szombaton.

Kapcsolódó galéria

Pásztorok világa a Sóstói Múzeumfaluban - beharangozó