OVSZ: a fertőzésen átesettek közül sokan adnának vérplazmát

A koronavírus-fertőzésen átesettek közül sokan jelentkeztek vérplazmát adni az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) felhívására - mondta Nagy Sándor, a szolgálat szakmai főigazgató-helyettese szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Az OVSZ hétfőn közölte, hogy még több, a koronavírus-fertőzésből kigyógyult ember vérplazmájára van szükség Magyarországon, mivel a készítményt sikeresen alkalmazzák a súlyos állapotú fertőzöttek terápiájában. A jelentkezők előzetes orvosi kivizsgáláson vesznek részt, ahol kérdőív, személyes beszélgetés, fizikális és laboratóriumi vizsgálat alapján döntenek az alkalmasságukról - tették hozzá.

Nagy Sándor a Kossuth rádió szerda reggeli műsorában elmondta, sokan jelentkeztek a felhívásra, őket a következő napokban értesítik, hogy pontosan hol adhatnak vérplazmát. Az eddigi tapasztalatok alapján ugyanakkor valószínű, hogy tíz jelentkezőből egy vagy kettő, esetleg három lesz alkalmas arra, hogy plazmát adjon - jelezte.

Tájékoztató konvaleszcens plazmadonoroknak

Mi a konvaleszcens plazma?

Igazolt koronavírus fertőzésen átesett, nemrégiben gyógyult (konvaleszcens) személytől azzal a céllal gyűjtött plazma, hogy abból vérkészítményt állítsanak elő, és azt koronavírusos betegek (COVID-19) gyógyítására használják.

Kiből lehet konvaleszcens plazmadonor?

Annak, akik konvaleszcens plazmadonorok szeretnének lenni, az alábbi feltételeknek kell megfelelnie:
•    betegsége során legalább egyszer, orr-garat nyálkahártyáról vett mintából un. PCR vizsgálattal kimutatták a koronavírust (SARS-CoV-2 vagy WnCoV vizsgálati eredmény pozitív);
•    meggyógyult koronavírus betegségéből, azaz minimum 3 hete tünetmentes és a járványügyi elkülönítésüket (karantén) feloldották;
•    alkalmas véradónak, illetve plazmaferezis donornak;
•    hajlandó hozzájárulni ahhoz, hogy egy tudományos program keretében nyilvántartsák leadott plazmája gyógyító hatását, és ennek érdekében kezeljék adatait.

Milyen követelményeknek kell megfelelnie konvaleszcens plazmadonornak?

Alsó életkori korlát: 18 év
Felső életkori korlát: 60 év (ha korábban adott már vért, akkor 65 év)
Testsúly minimálisan: 50 kg
Életmód: nincs életmódjából eredő magas kockázat arra, hogy HIV, HBV, HCV vagy más ismert, vérrel terjedő kórokozóval legyen fertőzött;
Betegségek: nincs olyan aktív betegsége vagy kórállapota, amely miatt az aferezises plazmaadás kockázattal járhat, például: epilepszia; görcsrohamok; inzulinnal kezelt cukorbetegség; kezeletlen magas vérnyomás; vérző fekély; anaemia; rosszindulatú betegség; szív-, tüdő-, vese- vagy májbetegség; tuberculosis; vérzékenység;
Gyógyszerszedés: nem kap antikoaguláns (vérhígító kezelést); valamint nem szed olyan gyógyszert, ami a beteg számára káros lehet (véradás előtt részletes kérdőívet kell kitöltenie);
Korábbi plazmaferezis során tapasztalt kizáró előzmények: nem megfelelő véna; rosszullétre, ájulásra való hajlam stb.;
Allergia: nincs a vérvételi/mintavételi eszközök anyagok által kiváltható bármely ismert rendellenesség, például korábbi anafilaxia; csillapíthatatlan vérzés.

Hogyan kell konvaleszcens plazmadonornak jelentkezni?

Amennyiben Ön gyógyult COVID-19 beteg, akkor 3 héttel a gyógyulást követően, bármelyik vérellátó intézményben vagy kiszállásos vérgyűjtési eseményen jelentkezhet. Vigye magával a következőket:
•    személyazonosító igazolvány,
•    eredeti TAJ-kártya,
•    eredeti lakcímkártya,
•    POZITÍV PCR (SARS-CoV-2 illetve WnCoV) vizsgálati eredmény.

Hogyan történik a konvaleszcens plazma adása?

Ha Ön konvaleszcens plazmadonornak jelentkezik, és bemutatja a szükséges dokumentumokat, akkor adatait rögzítik a számítógépes rendszerben és vérmintákat vesznek előzetes vizsgálatokhoz: HIV/HCV/HBV/anti-TP (szifilisz) szűrővizsgálat; továbbá vérfehérje szint; anti-SARS-CoV-2_Ab szint (koronavírus elleni antitest); hemoglobin szint; továbbá ABO és RhD vércsoport, valamint vörösvérsejt elleni irreguláris ellenanyag meghatározás.
Amennyiben a vizsgálatok eredménye megfelelő, az OVSz ügyintézője telefonon egyeztet egy időpontot, amikor valamelyik szerződéses plazmagyűjtő állomás fogadja Önt.

Kérdőív segítségével és részletes kikérdezéssel minden egyes plazmaadás előtt ellenőrzik az Ön egészségi állapotát, megmérik a vérnyomását, a pulzusát, a testhőmérsékletét és a vérének festékanyag-tartalmát (hemoglobin). A vizsgálatok alapján minden esetben orvos dönt az Ön alkalmasságáról.

A plazmagyűjtő állomáson leveszik a gyógyításhoz szükséges mennyiségű vérplazmát. A plazmaadás (szaknyelven: plazmaferezis) során a véradással ellentétben csak a vér folyékony alkotórésze (a vérplazma) kerül levételre, a vér sejtes elemeit a donor visszakapja. A testtömegtől függően levett plazmamennyiség egyszerhasználatos műanyag palackba kerül. A levett plazma kivizsgálását és tárolását az Országos Vérellátó Szolgálat végzi.

A plazmaadás alkalmával levett véralkotó részek 1-2 napon belül pótlódnak.

FONTOS:
A PLAZMAGYŰJTŐ ÁLLOMÁSOK NAGYVÁROSOKBAN VANNAK.
AZ UTAZÁSI KÖLTSÉGET MEGTÉRÍTJÜK.

Ha a fenti követelményeknek megfelel, erőt és kedvet érez ahhoz, hogy Ön is konvaleszcens donor legyen, várjuk jelentkezését.