Ovilimpia – versenyeztek a legkisebbek
Ismét megrendezték a Városi Stadionban az Ovilimpiát. Az eseményen több mint húsz óvoda gyerekei vettek részt.

Több mint 300 gyerek vett részt az idei Ovilimpián. A hagyományos versenyen egykoron még Helebrandt Máté is részt vett, aki a napokban kvalifikálta magát a jövő évi olimpiára. Nyíregyházán sokat áldoztak a közelmúltban arra, hogy segítsék a fiatalok sportolását.

Az elmúlt három évben kilenc ovi-foci pálya épült, és további kettővel bővül idén a sor. Ezen kívül sporteszközöket is biztosítunk az intézményeknek, mert úgy látjuk, maximális a kihasználtsága a pályáknak, a gyerekek nagyon élvezik – mondta Ágoston Ildikó önkormányzati képviselő. 

Az ovis rendezvények arra is jók, hogy rajtuk keresztül a felnőtteket is becsábítsák egy-egy sportrendezvényre.

A Mikulás vagy a Nyuszi futás tipikusan ilyen, ahol nem titkolt célunk, hogy a gyerekeken keresztül a felnőtteket, családokat is megmozgassuk. Remélem, hogy egy-egy ilyen verseny után az ovisok úgy mennek haza, hogy beszámolnak pozitív élményeikről és ennek köszönhetően ők is többet sportolnak majd – mondta Kósa Árpád, a Nyíregyházi Sportcentrum ügyvezetője. 

Az Ovilimpián számos versenyszámban mérhették össze a tudásukat a gyerekek, de a verseny végén mindenki aranyéremmel távozhatott.

D. L.