Öt aranyérmet szerzett Hatházi Dóra a Közép-Európai Országok Junior Úszóinak versenyén

December 8-10 között Romániában került megrendezésre a Közép-Európai Országok Junior Úszóinak a versenye,
melyen a magyar úszóválogatott oszlopos tagjaként a Nyíregyházi Sportcentrum úszója, Hatházi Dóra is részt vehetett Gyula Sándorral együtt, aki a csapatot edzőként segítette. A háromnapos tornán a válogatott már az első napon vezette az összetett pontversenyt, amihez Hatházi Dóra is jelentős hozzájárult. 100 pillangón 1:01,58-cal elsőként ért célba, majd a 200 pillangót is arannyal húzta be (02:12,84), ez ez az eredmény pedig egyben azt is jelentette, hogy megúszta az Ifjúsági Európa Bajnoki szintet.

Az egyéni számokon kívül a váltók is kibérelték a dobogó legfelső fokát. A 4x100-as női gyorsváltóval, a 4x100-as vegyes és a 4x200-as gyorsváltóval is aranyérmet szerzett a nyíregyházi úszóhölgy.

 

Az úszóviadal fennállása óta (2003) eddig sikerült elhódítani az összetett győztesének járó kupát a magyar úszóválogatottnak. 2017-ben a szövetségi kapitány jó szerepléséért Hatházi Dórát jelölte ki, hogy hozza haza a győztes kupát. A Petrov Iván vezette delegációnak összesen 41 érmet, közte 18 aranyat sikerült nyernie Romániában.


Fotó: Magyar Úszóválogatott