Gólokat lőtt a Bajnokok Ligája főtábláján a Fiorentinának, az olasz bajnokságban az AS Romának, az AC Milannak és a Juventusnak is. Már 14 éves korában a francia Nancy futballistája volt. Majd 2011 szeptember 2-án a 91. percben győztes gólt rúgott Eb-selejtezőn Svédországnak. Ekkor az egész ország a nyakában csüngött, ő volt Magyarország legünnepeltebb futballistája. Hat évvel később szinte csak a bennfentesek tudják, hogy az NB II-es Nyíregyháza futballistája. Nagyinterjú Rudolf Gergellyel Olaszországról, Hollandiáról, a Bajnokok Ligájáról, a sajtóról és a menedzserekről.

– Ha visszapörgethetné az idő kerekét egészen 14 éves koráig, van-e olyan pillanata a pályafutásának, amelyre ma úgy gondol vissza, hogy de jó lett volna, ha nem történik meg?
Igazából egy van, amikor az FC Genoából hazajöttem.
– Az olasz klubbal felbontottam a szerződésem, mentségemre szóljon, hogy én játszani akartam, nem a kispadon ülni.
A Genoának akkor 103 igazolt futballistája volt, szóval, eléggé lehetetlen állapotok uralkodtak akkoriban az olasz csapatnál.

– 103?
– Igen. Egyesek kölcsönben játszottak, mások a kispadon, meg a lelátón ültek, tizenegyen pedig a kezdőcsapatban fociztak. Most, hogy erről beszélek, azt tényleg nagyon bánom, hogy nem voltam picit türelmesebb magammal szemben. Inkább ültem volna a kispadon, de még a lelátón is.Külföldön ugyanis még ez is más, meg az edzések is. Olyan játékosokkal edz az ember, akikkel itthon soha nem találkozik. Én akkor nagyon jó állapotban voltam, sosem fáradtam el. Futballozni szerettem volna.

– Hány ember tudná ma kapásból megmondani, hogy ki az az aktív magyar futballista, aki az AS Roma, az AC Milan és a Juventus stadionjában is gólt rúgott ezeknek a csapatoknak?
– Nem tudom. Ha a nevem szóba kerül, akkor szerintem a Svédországnak az utolsó pillanatban lőtt gólom jobban megmaradt az emberek fejében. Hozzáteszem, én nemcsak erre a gólra vagyok büszke, hanem az összesre, amelyet elértem. Akár a másodosztályú Nyíregyháza színeiben elért gólokra is. Különben már én is megváltoztam egy kicsit. Az előbb azt mondtam, hogy nem kellett volna otthagynom Olaszországot. Most viszont úgy érzem, jó helyem van itt, a szülővárosom csapatában. Nyolc hónappal ezelőtt születtek meg az ikreim, egyáltalán nem bánom, hogy nem kell a légiósok örökös vándoréletét folytatnom. Jó nekem itt, Nyíregyházán.

A cikk folytatását itt olvashatja.

(Forrás: Origo)