Orgonafelújítás – márciusban kezdődhet a 120 éves hangszer renoválása

Dec 25, 2025

Bár nem zárult le az adománygyűjtés, a múlt héten alírhatják a Magyarok Nagyasszonya Társszékesegyház orgonafelújításról szóló szerződést. A patinás templomban egy hasonlóan patinás, pontosan 120 éves hangszer zengi Isten dicsőségét minden nap. A hangszer azonban felújításra szorul, a székesegyház pedig fél éve gyűjt a rekonstrukcióra.  


Kővári Péter orgonán játszott, Szirtes Edina hegedült és énekelt. Ez volt a három koncert egyike, amelyet azért szerveztek, hogy felhívják a figyelmet a Magyarok Nagyasszonya Társszékesegyház csodás orgonájára. A 120 éves, Angster típusú hangszer páratlan a maga nemében, azonban az idő vasfoga nem kímélte. Felújításra szorul. A plébánia fél éve hirdetett gyűjtést, aki teheti adakozzon, hogy az orgona megújulhasson. Még arra is adtak lehetőséget, hogy akár egy-egy orgonasípot örökbe fogadjanak a hívek, vagy a bőkezű adományozók. Hatalmas összefogás jött így létre, ami a templom történetében is kiemelkedő jelentőségű. 

Nagyon eredményes volt, hiszen több koncertünk volt, ami térzene volt, a templom előtt rendeztük meg, több művész megindult, megmozdult és felajánlotta tehetségét, hogy eljön és szívesen ad koncertet, már annyian, hogy a jövőben is tudnak jönni, valamint zártuk november 16-án Szulák Andrea koncertjével ezt a féléves projektünket, amire 500 jegy elkelt


-    mondta Nyíregyházi Televízió Szieszta című műsorában Soltész Béla, a Magyarok Nagyasszony Társszékesegyház kántora. 

 

Egy kislány egy sípot kért a születésnapjára 
Soltész Béla arról is beszámolt, hogy összesen 110 sípot fogadtak örökbe a jótékonykodók, volt olyan kislány, aki ezt kérte a szüleitől születésnapjára. Sőt az egyik Angster leszármazott is jelezte, hogy pénzadománnyal járul hozzá a rekonstrukcióhoz. Közeben az is kiderült, hogy annak ellenére folyatják az adományok gyűjtését, hogy a múlt héten már egy alírják a felújításról szóló szerződést egy neves orgonaépítő manufaktúrával. A tervek szerint jövőre, március 15-én elköszön az Angster-orgona, ekkor egy nagyszabású koncertet terveznek a templomban. Március 16-án pedig megkezdik a felújítást, hogy új életet adjanak a hangszernek.       
 

Előző hír
Megszületik a világ világossága – az év egyik legnagyobb keresztény ünnepére készülnek az...

Kapcsolódó híreink