Önkéntesek ültettek facsemetéket Nyíregyházán, a Sóstói-erdőben

Nyíregyházán, a Sóstói úti felüljáró melletti területen tavaly ősszel végzett erdőfelújítást a NYÍRERDŐ Zrt. Nyíregyházi Erdészete. A vegetációs időszakban valamilyen okból elpusztult csemetéket pótolni kell, ebben a munkában vettek részt a napokban a helyi önkéntesek. Voltak közöttük olyanok, akik már sokszor vettek részt ilyen programon, de akadt olyan is, aki először „segített” az erdészeknek.

A kis csapat lelkes tagjai a kocsányos tölgy mellett vadkörte, gyertyán, ezüsthárs csemetéket ültettek el, összesen 180-at. Azért jelentkeztek, mert így közvetlenül tudnak tenni környezetük megóvásáért. A Nyíregyházi Erdészet és a Pál Miklós Erdészeti Erdei Iskola tervez még hasonló, önkéntes programot ebben az évben, az időpontot a NYÍRERDŐ Zrt. közösségi felületein tesszük majd közzé – tájékoztatott Tölgyfa Gábor erdészeti igazgató.

Emlékeztetett, hogy az erdőgazdaság is csatlakozott az Agrárminisztérium által meghirdetett Országfásítási Programhoz. Ennek részeként a NYÍRERDŐ Zrt. Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében 85 hektáron végez erdőtelepítést.

 

Forrás: Nyírerdő Zrt.