Ön bírna hat órán keresztül úszni? – Az Aranyban erre készülnek

Feb 28, 2025

Március első hetén a névadóhoz kapcsolódó Arany-hét veszi kezdetét a Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégiumban. Az iskola 2025. március 4-én egy izgalmas, minden korosztály számára kihívást jelentő eseményt szervez: egy 6 órás úszó váltóversenyt.

A résztvevők reggel 8 órától 14 óráig folyamatosan uralják az intézmény medenceterét, bármilyen úszásnemben és tempóban teljesíthetik a hosszokat, azzal a célkitűzéssel, hogy minél hosszabb távot teljesítsenek. Aki először ugrik a medencébe iskolánk volt tanulója, jelenlegi pedagógusa Szurovjcsák Ivett többszörös magyar válogatott úszó, országos bajnok 50m mellen, hétszeres magyar bajnoki ezüstérmes 50-100m mellúszásban. A vállalkozó kedvű jelentkezők mellett intézményünk versenyúszói, korosztályos bajnokai is emelik a sportesemény színvonalát.

A rendezvény nem csupán egy sportesemény, hanem közösségépítő program is, hiszen a verseny mindenki számára nyitott, így várjuk a diákok mellett volt tanítványaink, szülők és tanárok részvételét is. A szervezők remélik, hogy a sportprogrammal egy új hagyományt indíthatnak el a jövőben.

A hírt a Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium tette közzé.  

Előző hír
Árulkodó konténerház – Rajtaütöttek a dohányban utazó családon
Következő hír
Népzenei verseny – Összesen 380-an neveztek a Vécsey 26. népzenei versenyére

Kapcsolódó híreink