Október végére a körút is elkészül

 Azért is, mert például a Debreceni úti felüljáró és korábban a 4-es számú fõút várostábla utáni, Záhony felé vezetõ összesen három szakasza már a felújítás utáni állapotot tükrözi. A felvezetőből is sejthetik, hogy ezúttal a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyeszékhelyi fejlesztéseiről adunk jórészt pillanatképet. (Megjelent a Nyíregyházi Napló szeptember 14-ei számában)


Sõt, a Nyírjestanyára igyekvõk is méltó körülmények között juthatnak el már tavasz végétõl a lakóhelyükre – ez is része volt az idei közutas programnak. Az egymilliárdos beruházássorozat néhány eleme még zajlik, és van, ami biztosan jövõre készül el.

Közutas programok

A körútnak a tavaly év végére felújított, Mezõ–Bethlen utca csomópontjától a tûzoltósági keresztezõdésig (az Erdõ sorig) zajló rekonstrukciós munkáiról azt az információt kaptuk, hogy október végére készülhet el teljesen a mostani állás szerint. Az arra járók azt is láthatják, hogy elkezdõdött a kórház (pontosabban a „nagy SZTK”) elõtti szakasz modernizációja is, ez a 41-es fõútnak egy fontos, agyonhasznált szakasza (konkrétan a Bocskai utcának az Inczédy sor és a Család utca közötti része). A Magyar Közút tájékoztatása szerint ez is elkészül még az idén. Viszont – ahogy arról már hírt adtunk – biztosan jövõre tolódik a Tiszavasvári úti felüljáró komplexebb felújítása és a Nyírszõlõs felé vezetõ, öt és fél kilométeres szakasz projektje.

Az önkormányzat is folytatja

Persze az önkormányzati utak, terek múlt héten részletesen ismertetett felújítássorozatának is vannak még hátra elemei. A Törzs utcán múlt hét végén már aszfaltoztak (jobbra kanyarodó sáv a négyesre), a Semmelweis utcán a parkolók bontásával kezdõdött a munka, a Sóstóhegyre vezetõ kerékpárút egyre látványosabban mutatja magát, a Pazonyi úti kerékpárút három szakaszban történõ felújítása leghamarabb október 10-ére lehet kész. A Bocskai utca nagykörúton belüli oldala (fentebb írtuk a másik, közutas részt) szeptember 28-a környékére fejezõdhet be, de lassan zárják a munkát a Városmajori utcai, a László utca–Inczédy sori és a Deák Ferenc utcai járdákon is – a Sta­dion utcai járdák a már megírt pótmunkák miatt szeptember végére újulhatnak meg. A lista persze nem teljes, és nincs benne visszatekintés azokra, amik már kész vannak. Viszont egy, az orosi Füzes utcai lakóktól érkezõ levél segítségével felidézzük, mennyire fontos dolgok is történtek az önkormányzati infrastruktúrafejlesztésben az elmúlt hónapokban, az utóbbi évtizedek legnagyobb út-járda rekonstrukciós és „pormentesítõ” akciójában.

 

Javult a komfortérzetük, az életminõségük

 

Tisztelt Nyíregyházi Napló!
Az elmúlt hetekben megjelenõ útfelújításokkal kapcsolatosan megjelent cikkeikre szeretnénk ezúton reagálni. Orosi lakosokként köszönetünket szeretnénk kifejezni az Oroson megépült aszfaltutakért. A Füzes utcai aszfaltút létrehozásával olyan sok-sok éve elhúzódó komoly problémát oldottak meg számunkra, amiért csakis hálánkat és köszönetünket tudjuk kifejezni a város vezetése felé. Évekig kerülgettük a gödröket, tettük tönkre a gépjármûveinket, a sár, a rossz út megnehezítette a mindennapjainkat, az utcából való ki- és bejutást. Az aszfaltozás után megváltozott a komfortérzetünk, a mindennapi életminõségünk. Most már nem szorul a gyomrunk görcsbe, ha el kell indulnunk kocsival bárhová. Nem aggódunk az esõzések miatt, nem kell idegeskednünk, hogy ki-, illetve be tudunk-e jutni a házunkhoz. Tudjuk, hogy azok számára, akik mindennap aszfalton jártak eddig is, kicsit túlzónak tûnik a köszönetnyilvánításunk, de higgyék el, nekünk ez kicsit sem túlzás.
Füzes utcai lakók