Nyolcéves lesz a Korzó
Idén ünnepli nyolcadik születésnapját a Korzó Bevásárlóközpont, melynek alkalmából a szervezők ismét fantasztikus programokkal kedveskednek a nyíregyháziaknak. A május 14-ei rendezvény részleteibe Mikitovics Nóra avatta be a Szieszta Plusz nézőit.

– A Burattino Bábszínház nyitja meg a rendezvényünket délelőtt kilenc órakor, mely után egész napos programokkal várjuk az érdeklődőket. Az „A” épületben készségfejlesztő játékokat próbálhatnak ki a kisebbek, lesz divatbemutató, tánc és koncertek – vezette fel a kínálatot a Szieszta Plusz vendége.

 

A KORZÓNAK FONTOS A VÁROS

 

Az idei évben, a hagyományokhoz hűen sztárvendégekből sem lesz hiány, érkezik majd Tolvai Reni, a Karmapirin, este pedig a Magna Cum Laude varázsolja el a közönséget. Mikitovics Nóra azt is elárulta, a születésnapi rendezvény mellett kiemelt hangsúlyt fektetnek a tablószépségversenyre, mely által szeretnék megmutatni a város középiskoláit, és a nyereményekkel kreativitásra ösztönözni az osztályokat. Ezen kívül pedig a fejlesztések sem állnak meg, hamarosan könnyebben lesz átjárható a két épület.

Farkas Fanni

(Fotó: internet)