Nyolc bajnoki cím a Fókáktól - Jól szerepeltek a szenior úszók Hódmezővásárhelyen

A megszokottól eltérően idén egynapos megmérettetés keretében rendezték meg a szenior úszók fedett pályás országos bajnokságát. A szűkített programú eseménynek a hódmezővásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszoda adott otthont szombaton, melyen a Nyíregyházi Fókák Sportegyesületének három versenyzője vett részt.

Cserés Miklós máris a nyitószámban, 400 méter gyorson országos csúcsot döntött korosztályában, ezt követően pedig további két számban - 200 vegyes, 100 mell - zsebelt be első helyet, egyúttal bajnoki címet. 100 méteres gyorsúszásban a második helyen ért célba. A versenyző minden számában megjavította egyéni legjobbját.

Cseh Imre 50 és 100 méter mellen, valamint 50 méter pillangón tudhat magáénak újabb bajnoki címet, míg 100 méter pillangón és 200 méter vegyesen a második helyet szerezte meg korcsoportjában. Három számában is új saját rekordot ért el.
Hudáky Zoltán két győzelemmel - 50 és 100 méter mell, előbbin egyéni legjobb idővel - gazdagította az aranyérmek és a bajnoki címek sorát, míg 50 méter gyorson a második helyezett lett korosztályában.