Nyíregyháziak a tragikus baleset áldozatai
Három halálos áldozata van a Debrecen határában történt balesetnek, a rendőrség vizsgálja a körülményeket.

– A 354-es számú úton közlekedett egy Seat típusú személygépkocsi 2017. október 3-án 22 óra 20 perc körül Debrecen felől Bocskaikert irányába, amikor eddig tisztázatlan körülmények között frontálisan összeütközött egy szemközt közlekedő Skoda típusú személygépkocsival. A balesetben a Seat típusú járművet vezető 20 éves férfi és a vele utazó 23 és 41 éves nők olyan súlyosan megsérültek, hogy a helyszínen életüket vesztették. A balesetben az elsődleges orvosi vélemény szerint a Seat típusú gépkocsi másik két utasa életveszélyes,valamint súlyos, a Skoda személyautó sofőrje súlyos sérüléseket szenvedtek adta hírül a police.hu, ahol később azt is nyilvánosságra hozták, hogy Skoda típusú gépkocsi sofőrjét kettőnél több ember halálát okozó közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták és bűnügyi őrizetbe vették.

 

Őrizetben a sofőr.

Fotó: police.hu

 

A szörnyű tragédiában életét vesztette a kék S­eatot vezető Attila (20), a férfi édesanyja (41) és szerelme, Gina (23), az autóban utazó másik két utast is életveszélyes állapotban szállították kórházba. Mind az öt utas Nyíregyházán élt, Budapestről tartottak haza, ekkor érte őket a tragikus baleset.

 

Az áldozatok a helyszínen életüket vesztették.

Fotó: police.hu