Nyíregyházi zenekarok ünnepe
A Városnapok keretein belül nyíregyházi együttesek léptek fel szombaton a Kossuth téren. A színpadon késő estig szórakoztatták zenéjükkel a közönséget ismert és kevésbé ismert zenekarok.

Fiatal nyíregyházi együttesek is bemutatkoztak a Nyíregyházi Zene Ünnepén. A Városnapok programsorozat keretein belül szombat délutántól késő estig csak helyi zenészek szórakoztatták a közönséget. Az esemény ötletét egy tragédia adta, 2015 nyarán Farkas Schultz Tibor emlékére szerveztek egykori kollégái koncertet. Az ő munkássága előtt is tisztelegtek a nyíregyházi zenészek a szombati programmal. A színpadon ismert zenekarok, színészek és olyan csapatok is felléptek, akik a közelmúltban kezdték el a zenélést. Nekik azért is biztosítottak lehetőséget a szervezők, mert minden csapatnak szüksége van a közönségre és a tapsra.

 

Könnyűzene után komoly,- és népzene

 

Császár Zoltán szervező azt mondta, a céljuk egyértelműen az volt, hogy Nyíregyháza tudjon róla, újra és újra észrevegye, hogy mennyi zenei értéke van. Hozzátette, ez a célkitűzésük töretlen és terveik szerint az ősz folyamán egy olyan rendezvényt kívánnak létrehozni, ahol sokkal több fellépő jelenhet meg a műsorban, nem csupán a könnyűzene, hanem a klasszikus zene és a népzene területéről is.

További képekért kattintson a fotóra!

A nyíregyházi zenészekre sokan kíváncsiak voltak szombat délután. A fiatalok külön örültek az új helyi zenekaroknak.

 

Fontos a jelenlét

 

Homoki Virág azt mondta, kevés ember ismeri a nyíregyházi zenekarokat, éppen ezért jók az ilyen események, hiszen ha többször hangoztatják, hogy ők vannak és tudnak, annál többen ismerik meg őket.

A nyíregyházi Zene Ünnepén fellépett többek között a LK Beat, a Pán Péter, a Youngerman, Melange Duo és a Móricz Zsigmond Színház társulatának művészei. Az estét a Folk Fusion zárta.

ME.

(Fotó: Trifonov Éva)