Ismerősei pénzén vásárolt kábítószert – Letartóztatta a bíróság
Fotó: Illusztráció

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája 2019. december 9-én kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indult eljárásban 2020. január 9-ig elrendelte V.A. gyanúsított letartóztatását.

A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított 2019. szeptemberében kölcsönkért egy ismerős házaspártól körülbelül 1 millió forintot, melyből ismeretlen körülmények között amfetamin tartalmú kábítószert vásárolt. 2019. szeptember 13-án a férfi elvitte ismerőseihez a kábítószert és közölte velük, hogy azt később értékesíteni fogja, és az abból származó pénzből fizeti vissza nekik a tartozást. A gyanúsított a kábítószert a házaspárnak átadta megőrzésre, akik azt a nyíregyházi lakásuk konyhájában található hűtőszekrény fagyasztó részébe rejtették. 2019. december 6-án a nyomozóhatóság a kábítószert megtalálta.

 

A bíróság megállapította, hogy a gyanúsított korábban már több alkalommal volt büntetve, legutóbb is hasonló jellegű bűncselekmény miatt. Erre tekintettel megalapozottan lehet tartani attól, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el, vagy a hatóságok elől megszökne, elrejtőzne.

A végzés nem végleges, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be.

Az ismerős házaspár, az eljárás másik két gyanúsítottja szabadlábon védekezhet.

 

Forrás: Nyíregyházi Törvényszék