Nyíregyházi Törvényszék: beismerte tettét a vesztegetéssel vádolt férfi
Fotó: Illusztráció

A Nyíregyházi Törvényszék 2019. október 16-án előkészítő ülést tartott a vesztegetéssel vádolt B.J. ügyében.

A vádirat szerint az Országos Roma Önkormányzat a 2018-as országgyűlési választásokat megelőzően az állami költségvetésből 81 millió forint kampánycélú támogatást kapott.

A vádlott 2018. március 24-én egy szabolcsi településen találkozott egy férfival, aki egy rendezvényszervezéssel foglalkozó Kft. részére végez munkát. A vádlott arról érdeklődött, hogy a cég az Országos Roma Önkormányzat részére megszervezne -e egy rendezvényt, melynek költségéről számlát kellene kiállítani. Amikor a férfi érdeklődött a rendezvény időpontjáról, B.J. közölte, azt nem tartják meg.

A vádlott és a férfi ezután 2018. március 28-án ismét találkoztak, B.J. arra kérte, a cég állítson ki egy 3,5 millió forint összegű számlát az Országos Roma Önkormányzat, mint megrendelő részére egy ténylegesen meg nem tartott eseményről. A vádlott a férfinek azt mondta, hogy a számlán feltüntetett összeget az önkormányzat átutalná a Kft.-nek, melyből ő megtarthat 600.000 forintot, a többi pénzt pedig vissza kell adni neki. A férfi a vádlott ajánlatát nem fogadta el, beszélgetésükről hangfelvételt készített.

A vádlott az előkészítő ülésen beismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, azt a bíróság elfogadta. Az előkészítő ülést a bíróság 2019. október 24-én 9 órára határozathozatalra elnapolta.

 

Forrás: Nyíregyházi Törvényszék