Nyíregyházi bajnok a Rally 2-ben - a Trencsényi-Pannuska páros Salgótarjában is nyert

Nyíregyházi bajnok a Rally 2-ben - a Trencsényi-Pannuska páros Salgótarjában is nyert

Trencsényi Vince és Pannuska Dávid nyerték a Rally2 Salgótarjáni versenyét, így sorozatban harmadik győzelmükkel a bajnokság élén végeztek.

Az idei szezon elég nehézkesen indult a Trencsényi Vince - Pannuska Dávid páros számára. Az első versenyükön az Eger Rallyn egy tecnhikai hiba miatt ki kellett állniuk a versenyből. Ezután következett a Miskolc Rally, ahol egy abszolút 2. helyezést sikerült elérniük és megnyerték a kategóriát.

A 3. versenyt Székesfehérváron rendezték, ami eddig mindig nagyon gyengén sikerült a duó számára, mondhatni ez a mumus versenyük. Idén abszolút 3. helyen végeztek itt és megnyerték a kategóriát, aminek nagyon örültek, mert megtört a jég.

- Az igazi sikerszériánk itt kezdődött, mert jött a Veszprém Rally az év egyetlen murvás versenye. A verseny előtt érkezett meg 1 héttel az új versenyautónk az M-Sporttól ami szintén egy Ford Fiesta, csak ez már egy újabb 2019-es fejlesztésű autó. Az új autó beváltotta a hozzá fűzött reményeket ugyanis a Veszprém Rallyn megszereztük Vincével életünk első abszolút győzelmét és az összes megrendezett gyorsasági szakaszt megnyerve maximális pontszámmal térhettünk haza - mondta Pannuska Dávid. 

Jött a Baranya kupa a Mecsekben, ahol szintén sikerült megnyerni a kategóriát és az abszolútot is. Ezzel az eredménnyel átvették a bajnokságban a vezetést és Salgótarjánba úgy érkeztek, hogy az övék volt az 1-es rajtszám.

- Nagyon izgultunk a verseny előtt, mert tudtuk hogy meg kell nyerni ezt a versenyt. Ugyanis, ha mi nyerünk Salgótarjánban akkor 2019-ben a Rally2-ben mi vagyunk mind abszolútban mind kategóriában a bajnokok és az év utolsó versenyén a Mecsekben már nem kell indulnunk. Vincével kitaláltunk egy jó taktikát amit az egész versenyen tartani tudtunk és kockázatvállalás nélkül, szoros csatában megnyertük a versenyt és maximális ponttal mehettünk haza. Ami még különlegessé tette ezt az eredményt hogy a verseny végi díjkiosztón Vince édesapjától, Trencsényi Józseftől vehettük át a díjainkat, ami egy maradandó emlék lesz mindnyájunknak. Ezzel az eredménnyel életünkben először mi lettünk a Rally2 abszolút értékelésében és a 6-os géposztályában is a bajnokok - tette hozzá Pannuska Dávid.

Az év utolsó versenyén a Mecsekben már nem indulnak. Próbálnak a jövőre készülni, ugyanis novemberben Nyíregyháza Rally, ami Európa-bajnoki futam.

- A hazai versenyünkön az Európa-bajnoki mezőnyben szeretnénk megmérettetni magunkat. Erre felkészülésként lehetőségünk nyílt, hogy még szeptemberben részt vegyünk egy külföldi futamon. Ezt mindketten nagyon izgatottan várjuk már. Nagyon nagy köszönettel tartozunk a szervizcsapatunknak, hogy minden versenyre tökéletesen felkészített autóval érkezhettünk. Hálásak vagyunk mentorainknak Trencsényi Józsefnek és navigátorának Verba Gábornak, mert tapasztalatukkal rutinjukkal rengeteget segítenek nekünk versenyről versenyre. Nem utolsó sorban köszönjük a támogatóinknak, hogy mellettünk vannak és együtt érhettük el ezt a szép eredményt - mondta a versenyző. 

Aki találkozni szeretne velük, az a novemberben rendezendő Nyíregyháza Rally-ra látogasson ki és szurkoljon nekik. Ők ott lesznek!