Nyíregyházán értelmes célokért lehet dolgozni!
Véber Györgyöt hivatalosan is bemutatta a Nyíregyháza Spartacus.

Sajtótájékoztató keretében mutatta be új vezetőedzőjét a Nyíregyháza Spartacus. Elsőként Brekk János ügyvezető az edzőváltás körülményeiről beszélt.

- Mátyus János közel két éve érkezett Nyíregyházára, és több olyan mérkőzése is volt az élvonalban, amikor felállva skandálta a nevét a közönség. Az NB-I-ből történő kizárás után kezdődtek a problémák. Azokat a játékosokat, akiket az élvonalba hívtak, elengedtük, nem akartunk akadályt gördíteni további pályafutásuk elé. De így is erős mag maradt meg, akik könnyedén nyerték meg az NB-III-as bajnokságot. Voltak már jelek, hogy nem jó az út, és a szórakoztató játék elmaradt, de jöttek az eredmények. Úgy érzem, kicsit a stáb és a játékosok is belekényelmesedtek az osztályba. Nyáron aztán a külföldieket elengedtük, a fiatal szabály bevezetése pedig új feladatot jelentett. Ugyan álltunk az élen az NB-II-ben is, de a játékot sok kritika érte. Egyre nagyobb lett a feszültség, mert az eredmények sem úgy alakultak, így a Szolnok elleni vereség után leültünk tárgyalni. A több mint két óráig tartó beszélgetés során már felmerült a váltás lehetősége, de Mátyus János kért még egy esélyt, de miután veszítettünk a Puskás Akadémia ellen, így váltani kellett. Mátyus Jánosnak valóban nehéz volt úgy dolgoznia, hogy meghatározó játékosokat veszítettünk el sérülés miatt. Ezek nem a szakmai stáb hibájából következtek be, hanem egyszerűen balesetek voltak. Ezzel együtt jogos volt a kritika, és nem akartuk, hogy végleg elveszítsük a lehetőséget a feljutásra, ezért váltottunk – mondta Brekk János ügyvezető.

A klubvezető Véber György szerződtetésére is kitért. Olyan edzőt akartak, aki habitusával azonnal felrázhatja a Szparit.

- Ez nem egy pillanatnyi döntés volt, több jelölt is szóba került. Végül két olyan tréner maradt, akivel komolyan egyeztettünk, és az szólt Véber György mellett, hogy azonnali segítséget jelenthet. A támadó futball híve, motivált, ismeri az NB-II-t, és nem mellékesen kétszer már kivívta a feljutást, a Mezőkövesddel és a Pápával. Utóbbival 9 pontos hátrányt dolgozott le. Ősszel lőtávolságban kell maradnunk a feljutó helyekhez képest, és Révész Bálint jelezte, ha télen további erősítésekre van szükség, akkor nem zárkózik el ettől – mondta Brekk János.

Véber György a kupameccsen már látta a Szparit, és pozitív benyomásokat szerzett. Úgy érzi, a keret alkalmas a feladatra.

- Az elmúlt 1,5 – 2 év nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Ennek tükrében villámcsapásként ért a Nyíregyháza megkeresése amikor megtudtam, hogy jelölt vagyok a posztra. Nyíregyházán jó és érdemes dolgozni, az osztály egyik legerősebb játékoskeretével rendelkezik a klub, ideálisak a körülmények. Az NB-II-ben értelmes célokért lehet dolgozni, és úgy érzem, ez a feladat rám lett szabva! Folyamatosan fejlődik majd a csapat, de nagy előrelépést játékban a téli felkészülés után ígérhetek. Addig a legfontosabb az eredményesség lesz, ezért kérem a szurkolók megértését. Sok forduló van még hátra, és fel fogunk jutni – mondta az új vezetőedző.

A trénert a játékosokhoz fűződő viszonyáról is faggatták az újságírók.

- Korábban a szememre vetették, hogy nyíltan kritizálom a játékosokat. Ha nem tetszik a teljesítmény, akkor azt elmondom. Mindenkit az érdekel, Harsányi Zoltánnal milyen lesz a viszonyunk az elhíresült sajtótájékoztató után. Amikor most találkoztunk, átöleltük egymást, és Zoli gólt is szerzett a Kozármisleny ellen, semmilyen problémánk nincs a másikkal. Hasonló csodát szeretnék tenni, mint a Pápával, akkor 15 meccsből 14-et nyertünk és 1 lett döntetlen, így jutottunk fel. A kupameccsen már én tartottam a taktikai értekezletet, és az első húsz percben azt láttam viszont, amit kértem. Beszorult az ellenfél, vezettünk, eldönthettük volna a mérkőzést. Nem sikerült, és végül elkerülhető gólokkal kikaptunk, de optimista vagyok – tette hozzá Véber György.

Az is kiderült, hogy másodedző januártól érkezik a klubhoz, aki segíti majd a vezetőedző munkáját.

- Az én feladatom az, hogy a feltételek, az anyagi háttér, a gazdasági helyzet stabil legyen. Minden körülmény adott ahhoz, hogy olyan munkát végezzen a keret, mellyel kiharcolja a feljutást. Ezért voltunk csalódottak, hogy elmaradtak az eredmények, és ezért döntöttünk a váltás mellett. Bízom abban, hogy bár hátrányban vagyunk, kiharcolhatjuk az élvonalba kerülést – mondta Kozák Attila klubigazgató.

Véber György a Kisvárda ellen debütál a kispadon vasárnap.

Dankó László

Fotó: Szarka Lajos, Trifonov Éva