Nyíregyházán a válogatottak - a női és a férfi röplabda együttes is pályára lép szombaton

Franciaország, Horvátország, Ausztria. Ilyen sorrendben játszik a női röplabda válogatott az Európaligában.  Már Nyíregyházán készül az együttes, labdás és konditermi edzések egyaránt szerepelnek a programban, Szombaton  a francia csapat lesz az első ellenfél, a mieinknél pedig a Fatum Nyíregyháza liberója, Tóth Fruzsina is pályára léphet. 

– Nagyon örülök, hogy hazai környezetben játszhatok a válogatottban, be kell vallanom, kicsit izgulok is, de már nagyon várom a szombati találkozót - mondta Tóth Fruzsina. 

A tavalyi bajnoki címet követően az idén ezüstérmet nyert a német élvonalbeli röplabdabajnokságban szereplő Palmberg Schwerin 27 éves ütőjátékosa, Szakmáry Gréta. Az idei bajnoki szezonban elhódítottátok a német szuperkupát és a kupát is. A nyíregyházi születésű, és itt nevelkedő játékos hosszú és fárasztó idényen van túl, mégis, alig várja, hogy újra a válogatott kerettel együtt készülhessen. 

- Nagyon jó érzés itthon lenni, és bár nagyon hosszú volt a szezon, a válogatotthoz mindig szívesen jövök, hazai környezetben lenni pedig nagyon jó – mondta Szakmáry Gréta. 

A Fatumból Varga Elizabet is a kerettel készül, ő még nem játszhat a hétvégén. A nemzeti csapat szombaton 15 órától lép pályára a Continental Arénában Franciaország ellen. A válogatott számára az Európaliga jó felkészülési lehetőséget nyújt a hazai rendezésű Európa-bajnokság előtt, de nem csak edzőmeccsnek tekintik a találkozókat, hanem szeretnénk jól szerepelni a sorozatban. A női meccs után a hétvégén a férfi válogatott is játszik. Bosznia-Hercegovina lesz az első ellenfél, majd júniusban Görögország és Ausztria ellen játszik a csapat. A szombati férfi meccs 17.30-kor kezdődik.