Nyíregyháza idén is támogatja a hallgatókat!

Közel másfél millió forint értékben támogat idén tehetséges, de szerény anyagi körülmények között élő egyetemistákat és főiskolásokat a nyíregyházi Rászoruló Hallgatókért Közalapítvány. A támogatáshoz, pályázni kellett és így 29 hallgató kap forrásokat tanulmányaihoz. Csütörtökön a kuratórium tagjai ünnepélyes keretek között adták a támogatásokat a nyerteseknek.


Minden forintra szüksége van egy hallgatónak, mert sokba kerül elvégezni egy egyetemet vagy főiskolát. Ezt mondja a nyíregyházi Szekeres Viktória. A fiatal hölgy rajz-történelem szakra jár és tanár szeretne lenni, ha végez. Azt is hozzáfűzte, hogy a tanulmányaihoz szükséges eszközök viszik el a kiadásai legnagyobb részét.

A legnagyobb kiadásaim a rajz szakhoz kötődnek, ugyebár az eszközöket szükséges beszerezni, a festővásznakat, a különböző festékanyagokat, amelyek elég költségesek. Úgyhogy erre megy az ösztöndíj legnagyobb része.

– fogalmazott Viki.

További képekért kattintson a fotóra!

Fotók: Szarka Lajos

Segít az önkormányzat közalapítványa!

Az önkormányzat Rászoruló Hallgatókért Közalapítványa idén is támogatja a nyíregyházi tehetséges, azonban szerény anyagi körülmények között élő hallgatókat. Azok a fiatalok, akik legalább 5 éve Nyíregyházán élnek, első diploma megszerzésére vonatkozó felsőoktatási hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek, a tanulmányi átlaguk eléri a 4-est és a családjukban az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összegének két és félszeresét, azok pályázatot nyújthattak be. 32 pályázóból 29-nek ítélt meg támogatást az alapítvány kuratóriuma.

Alapítványunk már 22 éve működik és az alapító okiratunk azóta sem változott. A fő cél és a támogatás alapja az, hogy jó képességű, tehát jó tanulmányi eredményekkel rendelkező diákok legyenek a hozzánk pályázók, ez legalább 3,51-es átlagot jelent. Illetve szociálisan rászoruló hallgatók legyenek.

– tette hozzá dr. Kovács Zoltán, a kuratórium elnöke.

További képekért kattintson a fotóra!

Fotók: Szarka Lajos

Másfél milliót osztottak szét

A Kuratórium döntése alapján a hallgatók tanulmányi eredményüknek megfelelően 60.000, 50.000, vagy 40.000 forint támogatásban részesültek. 29 hallgatónak összesen A 1.470.000 Ft-ot ítélt. A pénzt ünnepélyes keretek között adták át számukra csütörtök délután a Városháza Bencs termében.


Z. Pintye Zsolt