Nyíregyháza az utóbbi 14 év nyertese és „VIP-ügyfél” – nyilatkozta Lázár János építési és közlekedési miniszter
„Arany háromszögben aranykor jöhet” – így fogalmazott a Nyíregyháza jövőjét firtató kérdésünkre Lázár János, aki január végén Nyíregyháza vendége volt. Az építési és közlekedési miniszter teljes stábjával érkezett, hogy dr. Kovács Ferenc polgármesterrel áttekintsék az elmúlt időszak kérdéseit és a jövőre vonatkozó, önkormányzati fejlesztési elképzeléseket.
Ezekből pedig van bőven, a tárca vezetője megígérte, hogy több jelentős fejlesztésnél vállalja a kiviteli tervek finanszírozását, elkészíttetését, ami az alapja és kiindulópontja egy beruházásnak – például az északi elkerülő megvalósításának, ami a külső körgyűrű teljes bezárását jelentené. A részletekről exkluzív interjút adott a Nyíregyházi Televíziónak, a városháza sajtószobájának alkalmi stúdiójában kérdezte az építési és közlekedési minisztert Tarczy Gyula.