Nyári programok – Sikeres táboroztatás, diákmunka és étkeztetési lehetőségek
Idén is sokan vették igénybe a nyíregyházi önkormányzat által kínált szünidei programokat és egyéb lehetőségeket. A különböző táborok ismét nagy létszámmal mentek, valamint rekordot döntött a diákmunkákon részt vevők száma is. Továbbá idén is sok nyíregyházi család élt az ingyenes nyári étkeztetés lehetőségével.
Sokan vették igénybe az önkormányzat szünidei szolgáltatásait
Mozgalmas volt a nyári szünet a nyíregyháziak számára. Az önkormányzat több lehetőséget is biztosított a szünidő aktív eltöltésére, így lehetőség nyílt táborozásra vagy akár diákmunkára is. Ezeken túl a nyári étkeztetést is sokan igényelték – erről számolt be Jászai Menyhért alpolgármester. A nyári táborokkal kapcsolatban hozzátette: nagy létszámmal, problémamentesen zajlottak le az idei turnusok. A Szigligeti táborban idén 800 gyermeket és 366 felnőttet fogadtak. Az alpolgármester hangsúlyozta, ebben az évben is gondoltak azokra a családokra, ahol a gyermekek támogatásokban részesülnek.
– Az egy hetes táborköltség 50 ezer forint, itt a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyerekek 10 ezer forint kedvezményt kaphattak, több mint 100-an igényelték ezt is. Tehát nagyon sikeres volt. Ami pedig a klasszikus nyári táborokat illeti, ott 1400 gyereket tudtunk táboroztatni öt helyszínen, ami azért nagyon kedvező mert a z első turnus ingyenes, csak az étkezésért kell fizetni, 12 ezer forintot egy turnusban, illetve akinek van utazási kedvezménye, bérlete, az egész nyárra vehetett bérletet és tudta használni a táborhoz is
– részletezte Jászai Menyhért.
A nyári táborok mind nagy népszerűségnek örvendenek a lakosság körében. A nyári étkeztetés pedig nagy segítséget jelent a családoknak, ez a lehetőség az óvodásokat, általános- és középiskolásokat is érinti. Az önkormányzat biztosítja a házhoz szállított meleg ételt azon rászoruló családoknak, ahol a gyerekek nyíregyházi oktatási intézménybe járnak. Ez jelenleg 500 főt jelent Nyíregyházán, ebből összesen 400-an vették igénybe az étkeztetést az idei szünet alatt. Jászai Menyhért arra hívja fel a lakosság figyelmét, hogy éljenek a lehetőséggel.
Rekordszámú diákmunkás a szünet alatt
Az alpolgármester a szünidei diákmunkákról is beszélt, ennek kapcsán kiemelte: rekord létszámú diák vállalt valamilyen munkát ezen a nyáron.
– Az önkormányzat 14 intézményében és gazdasági társaságában összesen 733 gyerek tudott dolgozni, két turnusban. Ez óriási siker minden esztendőben, és tudni kell azt, hogy a minimálbér arányos részét kapják meg, amelyben ők dolgozhatnak. Tehát ez talán bruttó 218 ezer forint, aminek arányos részét kapták meg, attól függően ki hány napot dolgozott, hat órát vagy koránál fogva mondjuk 8 órát tudott dolgozni. Úgyhogy ez nagyon népszerű a diákok körében, a pénz és tapasztalat szerzés mellett bepillantást kapnak különböző munkakörökbe, hogy mi történik egy felnőtt munkahelyen
– egészítette ki gondolatait az alpolgármester, majd hangsúlyozta: a költségek nagy részét az állam finanszírozza. A városvezetés reméli, hogy jövő nyáron is nagy sikerekkel fognak folytatódni az önkormányzat által kínált szünidei lehetőségek.


