Nemzetközi versenyek a megyében - Áprilisban ismét felbőghetnek a salakmotorok

Nemzetközi versenyek a megyében - Áprilisban ismét felbőghetnek a salakmotorok

Rangos nemzetközi salakmotorversenyeket rendeznek 2021-ben a megyében. Több EB selejtező házigazdája lehet Magyarország, erről döntött a szövetség. A szervezők bíznak abban, hogy tavasszal már nézők előtt körözhetnek a motorosok. 

Tavaly a Nagyhalász Speedway Ring sikeresen pályázott a FIM-nél, és U21-es EB döntőt rendezhetett volna, sőt a felnőtt EB fináléról is egyeztettek a felek. A koronavírus azonban - mint az élet szinte minden területén - ezt is keresztülhúzta. Bár a pálya készen állt, a versenyeket nem lehetett megrendezni. 2021-ben viszont remélhetőleg több rangos verseny is érkezik a megyébe. A sort április 17-én egy magyar bajnoki nyitja, majd Európa-bajnoki selejtezők következnek. 

- Elkészült a naptár, és négy verseny már biztos, de nem kizárt, hogy egy meghívásos viadalt is tartunk még 2021-ben. Áprilisban magyar bajnoki házigazdái leszünk, majd májusban az U19-es EB selejtező során a jövő motorosait láthatja a közönség, akikben nincs félelemérzet, rendre izgalmas futamokat produkálnak. Júniusban páros EB selejtező lesz, rendeztünk már korábban ilyet, és nagy sikere volt. Szeptember 11-én a MACEC Kupa zárhatja a sort, melyet jól ismerhet a publikum az elmúlt esztendőkből - mondta Albók József, a pálya tulajdonosa. 

 A salakmotor ismét egyre népszerűbb hazánkban is, az elmúlt években több teltházas viadalt rendeztek a szabolcsi pályán, ahol folyamatosan fejlesztik az infrastruktúrát is. A rendszeres karbantartás mellett fokozottan figyelnek a biztonsági berendezések állapotára is, a palánkok melletti légzsákokat például 5 évente cserélni kell. De sokat költöttek a nézők kényelme érdekében is, új lelátók épültek, és egy modern hangosító berendezés is beszerzésre került. Mindenki abban bízik, tavasszal már lehetnek szurkolók a versenyeken. A Speedway Ringen már az azt követő évet is tervezik, 2022-re szeretnék megpályázni egy VB selejtező rendezési jogát.