Nemzetközi lett a MediBall OB
Ukrajnából is érkezett csapat az országos bajnokságra.

Rekord számú nevezés érkezett a MediBall Országos Bajnokságra. 157 versenyző indult a Bujtosi Szabadidő Csarnokban rendezett versenyen, és első alkalommal volt nemzetközi a viadal.

– Amikor Kínában jártunk, akkor ismerkedtünk össze egy ukrán csapattal. Azóta is jó a kapcsolatunk, és úgy döntöttek, Kijev mellől vállalják az utazást, és részt vesznek az országos bajnokságon. Az is nagy öröm számunkra, hogy az első versenyen hatvanan vettek részt, most pedig már háromszor annyian neveztek – mondta Szilágyi István főszervező. 

A MediBall egy összetett mozgásformának köszönhetően az agy mindkét felét igénybe veszi. Folyamatos koncentrációt igényel, javítja az egyensúlyérzéket. A Mozdulj Nyíregyháza! program részeként bárki ingyen kipróbálhatja, és néhányan – akik itt ismerkedtek meg a MediBallal – most versenyen is indultak. Különböző kategóriákban mérhetik össze tudásukat az indulók, van egyéni, páros és csapatverseny is. 

Dankó L.