Nemzeti Adó- és Vámhivatal: ki korán kel dohányt lel

Nemzeti Adó- és Vámhivatal: ki korán kel dohányt lel

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai több mint 10 300 doboz cigaretta előállításához elegendő vágott dohányt foglaltak le Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.

A pénzügyőrök a kora hajnali órákban az M3-as autópályán állítottak meg egy autót, amiben két férfi utazott. Az autó ellenőrzésekor, az utastérből és csomagtérből 10 zsák került elő, melyek  összesen 196 kilogramm vágott dohányt tartalmaztak.

A kocsiban ülők elmondása szerint a füstölnivalót tartalmazó zsákokat az autópálya szélén találták, és éppen a miskolci NAV kirendeltségébe igyekeztek, ahol le akarták adni azokat.

A több mint 18 millió forint értékű dohányterméket a pénzügyőrök lefoglalták, a sofőr és utasa ellen pedig költségvetési csalás elkövetése miatt feljelentést tettek.

 

Forrás: Nemzeti Adó- és Vámhivatal