Nem vesznek el a tehetségek
Megállapodást kötött a Nyíregyházi Sportcentrum és a Nemzeti Kézilabda Akadémia. A jövőben a legtehetségesebb játékosok az akadémián folytathatják pályafutásukat. A szakemberek szerint ez azért is fontos, mert így a tehetségek a legjobb képzésben részesülhetnek.

 Néhány hónapja annak, hogy szerződést kötött a Nemzeti Kézilabda Akadémia a Nyíregyházi Sportcentrummal. Már ennyi idő alatt is több tehetséges gyereket fedeztek fel, és előbb a megye távolabbi részeiből Nyíregyházára, innen pedig az akadémiához kerülhetnek a legjobbak.

- Nagyon örülök az együttműködésnek, mert sok tehetség veszett el korábban, például a távolság miatt. A Nemzeti Kézilabda Akadémia kiszélesítette bázisát, területi központokat hozott létre annak érdekében, hogy ez megváltozzon - mondta Bartha Dénes a NEKA Területi Központ vezetője.

Több nyíregyházi fiatal már most is a balatonboglári Kézilabda Akadémia növendéke, ahol ideális körülmények között készülhetnek. A legmodernebb technikai eszközökkel szakemberek irányítják a tréningeket, de külön figyelnek a gyerekek egyéni képzésére, sőt az étkezésükre is. Az együttműködésnek köszönhetően az elmúlt hetekben Hajdúnánásról, Sárospatakról és Mátészalkáról is sikerült már tehetséges kézilabdásokat szerződtetni, akik jelenleg Nyíregyházán készülnek. Az akadémiai szakmai hátteret is biztosít a nyíregyházi edzőknek, így rendszeresen tartanak továbbképzéseket, bemutató edzéseket.

Dankó L