Nem csak a nebulóknak kell felvenni a ritmust szeptemberben

Érdemes néhány perccel hamarabb elindulni a gyerekekkel, hogy késés és stresszelés nélkül időben odaérjünk a suliba. (Megjelent a Nyíregyházi Napló augusztus 31-ei számában.)


Ismerős kép. Iskolakezdés napja. Gyerekek „hajnali” fél hétkor kiugrasztva az ágyból, mindenki lázasan készülődik, indulni kell, oda kell érni, és persze a szülőknek is be kell érni a munkahelyre időben. Persze ez már a tanév végére rutinból megy, mindenki tudja melyik az az utolsó perc, amikor még épp elérjük a buszt, melyik az a legrövidebb út, amelyen kikerülve a dugót, odaérünk a sulihoz, ovihoz, bölcsihez.

Az idei szeptember első két hete azonban egy kicsit más lesz ebből a szempontból is, hiszen nemcsak számos bölcsődében, óvodában, iskolában kezdhetik megszépült és megújult környezetben a tanévet, de jelentős, több mint 4 milliárdos út-, járda- és kerékpárút-fejlesztés is történik idén városunkban.

Ennek a programnak egy kis szelete pedig még zajlik jelenleg is. Érdemes tehát a reggeli indulást úgy kalkulálni, hogy az építéssel érintett szakaszokon lassabb haladásra számíthatunk a reggeli csúcsban. A városban dolgozó cégek mindent megtesznek, hogy a reggeli és délutáni legforgalmasabb időszakokban a lehető legkevesebb fennakadást okozzák a kivitelezési munkálatok a közlekedőknek, de kérik mindenki türelmét és megértését.