Nem babonásak – jöhet a tizenharmadik
A hétvégén a listavezető otthonába látogatnak a kézisek.

Bár még sok van hátra, nem túlzás kijelenteni: a bajnoki címről dönthet a hétvégi Eger–Nyíregyháza férfi kézilabda-mérkőzés. Az egriek az első, a nyíregyháziak a második helyen állnak, a két csapat között négy pont a különbség. – Valóban eldöntheti a feljutást a találkozó, hiszen ha nyerünk, megközelíthetjük az egrieket, ha viszont kikapunk, komoly hátrányba kerülünk, és akkor már távol kerülünk a bajnoki címtől. Az elmúlt hetekben mutatott formánk viszont bizakodásra ad okot. Szervezetten, jól és eredményesen játszottunk, így Egerbe is győzni megyünk – mondta Varga Zsolt szakmai igazgató.

Az NYKC valóban jó formában van, az őszi meccseket is figyelembe véve tizenkét mérkőzést nyert zsinórban a csapat, azaz a hétvégén jöhet a tizenharmadik. A játékosok nem babonásak, így bíznak a sikerben. Nem számíthat viszont a szakmai stáb a kapus Kőrizs Istvánra, akinek részleges bokaszalag-szakadása van, és szintén a bokája fáj Balda Ákosnak is. Mindketten kihagyták az előző találkozót is, de a szélső bevetésére van esély Egerben.

D. L.