Negyedik lett a Sportcentrum röplabda együttese - Békéscsabán játszott az U19-es gárda

Békéscsaba adott otthont a hétvégén az U19 Országos Ifjúsági Röplabda Bajnokság döntőjének.

-  Az első mérkőzésünket a Gödöllő ellen játszottuk, ami kicsit döcögősre sikeredett, 3-0-ra kaptunk ki tőlük. A meccseket egy kicsit be is árnyokolta a későbbiekben, hogy betegség és egyéb családi okok miatt nem teljes kerettel tudtunk kiállni, a kezdőbe viszont helyet kapott a gyermekkorú korosztályos válogatott Kindrusz Doroti, aki remek játékáról adott tanúbizonyságot.  - kezdte Erdősné Balogh Erika, a Nyíregyházi Sportcentrum röplabdaszakágának vezetője.

- Egy meccs pihenőt követően játszottunk a Békéscsabával, akiktől vereséget szenvedtünk 3-0-ra, de ez már sokkal kiélezettebb küzdelmet hozott, így a csoportunkban a harmadik helyen végeztünk. Másnap 10 órakor már az UTE gárdájával játszottunk a négy közé jutásért.  Az első szett nem sikerült túl jól, a másodiktól viszont már sokkal stabilabb játékkal sikerült az UTE-t legyőzni, mellyel bekerültünk a négy közé, majd délután már a hazaiak csapatával mérkőztünk meg a döntőbe jutásáért. A Békéscsaba dominánsabb volt, így miután 3-0-ra kikaptunk, már csak a bronzéremért szállhattunk csatába.  A harmadik helyért nagy küzdelemben, négy szettet követően a Gödöllő nyert 3-1-re, így a negyedik helyen végeztünk. Büszke vagyok  a lányokra - fűzte hozzá Erdősné Balogh Erika.

Az edzők szavazatai alapján a torna válogatottjába került Szabó Lili.

A végeredmény: 1. Linamar-BRSE, 2. Felsővárosi Fésüs RAF, 3. Gödöllői RC, 4. Nyíregyháza, 5. UTE, 6. Vasas Óbuda

A csapat tagjai: Kujbus Fanni, Fejérvári Panna, Szabó Lili, Horváth Zsófia, Pap Dorka, Swegler Stefi, Molnár Petra, Tamás Adél, 
Bogár Dorina, Kindrusz Doroti, Rufin Martinez Natália, Vári Zsófia
Edző: Erdősné Balogh Erika

Nyíregyházi Sportcentrum

Fotó: Kuti István