Nagyüzem a Sportcentrumnál

 A Fatum Nyíregyháza élvonalbeli női röplabda együttese szeptember 15-én Jászberénybe utazik a Szeles Péter Emléktornára. A hét csapatos felkészülési tornán a Nyíregyháza első mérkőzését pénteken 15.30 –kor játssza az MTK együttese ellen.

Atlétika

A Nyíregyházi Sportcentrum dobói szeptember 16-án Szentesen mérettetik meg magukat az idény zárásaként, a már hagyományos Nemzetközi Dobóversenyen. A serdülőtől, a felnőtt korosztályig 14 fővel utaznak a dobók.

Kézilabda

A hétvégén a Nyíregyházi Sportcentrum kézilabda szakágának minden korosztálya megkezdi a 2017/2018-as szezont. A Sportcentrum egyetlen leány utánpótlás együttese szeptember 17-én Sárospatakon játssza első fordulóját az Országos Serdülő Bajnokságban. A fiúk ugyanebben a korosztályban már túl vannak az első megmérettetésen, szeptember 14-én idegenben mérkőztek meg a Kecskeméti Sportiskola gárdájával. Kerekes Tamás növendékei jól vették az első akadályt,  koncentrált játékkal , magabiztos győzelmet arattak az őszi szezon első fordulóján.
Kecskeméti SI – Nyíregyházi Sportcentrum 21-37

Ülőröplabda

Péntek, szombat, vasárnap Mátraházán táborozik az európai ülőröplabda színe-java, ahol a magyar ülőröplabda válogatott is képviselteti magát. A magyar válogatottat erősíti négy nyíregyházi játékos. Kertész Róbert, Mányák Attila, Domina József és Peres János a válogatott színeiben bizonyíthat többek között német, angol és lengyel csapatok ellen.

NYSC