Nagy, cserkeszi bravúr
A legjobb négy közé jutott a fél éve alakult csapat.

Mint a mesében. Fél évvel ezelőtt egy nagycserkeszi fiú és barátai még irigykedve nézték 15 éves kortársaikat, akik a megyei futsalbajnokságra készültek. Aztán egyikük édesapja úgy döntött, felajánlja, hogy edzi őket. Irány a Városi Stadion, ahol a strandröplabdapálya (!) homokjában, vagy salakon, néha pedig betonon készültek a fiúk a közelgő megmérettetésre. Aztán a megyei döntőn mindenkit meglepve veretlenül végeztek az élen, így a történet a regionális döntővel folytatódhatott. Mivel a Bőcs együttesét idegenben is alaposan elpáholták, a borsodiak úgy döntöttek, a visszavágóra már el sem utaznak, így a nagycserkeszi kiscsapat az ország legjobb nyolc együttese közé került. A hét fiatal labdarúgóhoz aztán további kettő csatlakozott, de a Gyöngyösön rendezett keleti döntőben így sem számított esélyesnek a szabolcsi együttes. Pedig a riválisoknak figyelmeztető jel lehetett volna, hogy a cserkeszi fiúk 20 eddigi meccsükből 20-at nyertek meg. Aztán a házigazda ellen döntetlennel rajtoltak, majd 7–2-re verték a debreceni Loki Focisulit, a Szeged elleni újabb döntetlen pedig azt jelentette, a legjobb négy közé jutott a Nagycserkesz, és a végső döntőbe kerülésért a Győri ETO-val játszanak a hétvégén Budapesten. 

FUTSAL U15 középdöntő Gyöngyös, Városi Sportcsarnok

Nagycserkeszi SZ. SE–Gyöngyösi AK 2–2. G: Varga Á., Bárdosi L.

Nagycserkeszi SZ. SE–Loki Focisuli Debrecen 7–2. G: Szilvási Á. 5, Bárdosi L. 2.

Nagycserkeszi SZ. SE–SZEOL SC Szeged 1–1. G: Szilvási Á.

Dankó L.