Nagy csata a görögökkel
Folytatódtak a küzdelmek a női röplabda Európa-liga nyíregyházi csoportmérkőzésein. A Szlovéniától elszenvedett vereség után Görögország ellen szeretett volna javítani a magyar válogatott.

A görögök nyerték az első meccsüket Romániával szemben, és a magyar válogatott ellen is jól kezdtek. Mindkét technikai szünetnél még vezettek, ám 24–23-nál játszmalabdája volt a magyar csapatnak. Két hibának köszönhetően azonban fordítottak a görögök, és 27–25-re nyerték a szettet.
A második játékrész rémálom volt magyar szempontból. Már 18–4-re is vezetett Görögország, és bár sikerült a hajrában szépíteni, így is 25–15-re a görögöké lett a szett.
A harmadik felvonás óriási labdamenetekkel és nyolcpontos magyar vezetéssel indult. Ponterősen játszottak az ütők, és a mezőnymunka is sokat javult, így magabiztosan hozta a játszmát 25–12-re a magyar együttes.
A negyedik szettben ismét a görögök voltak pontosabbak, így már tíz ponttal is vezettek a vendégek és végül 25–15-re nyerték a játszmát, és ezzel együtt a mérkőzést is 3–1-re.

– A görög egy magas csapat, sok tapasztalt játékossal. Ezt láthattuk a negyedik szettben is, amikor az első számú centerüknek köszönhetően ismét stabilak lettek. Keményen harcoltunk ma, de úgy gondolom, Görögország a torna legjobb együttese – mondta Jan De Brandt szövetségi kapitány.

A mieink vasárnap a szintén nyeretlen Románia ellen játszanak.

Női Európa-liga, 2. forduló:
MAGYARORSZÁG–GÖRÖGORSZÁG 1:3 (–25, –15, –24)

Nyíregyháza, 1800 néző. V.: Vasko (szlovák), Zotovics (szerb).

Magyarország: Szakmáry 12, Nagy E. 10, Tálas 2, Szombathelyi 5, Pallag 13, Széles 5. Csere: Molcsányi (liberó), Bleicher 1, Pintér 2, Szpin 1. Szövetségi kapitány: Jan De Brandt.

Görögország: Vaszilantonaki 21, Papafotiu 2, Kioszi 16, Lampruszi 5, Giota 6, Genicaridi 16. Csere: Artakianu (liberó), Hrisztodulu 2, Merteki 1, Emmanulidu 1, Strancali. Szövetségi kapitány: Ioannisz Kalmacidisz.

Dankó László