Munkában a Szpari - megkezdte a felkészülést a Nyíregyháza Spartacus

Sorban érkeztek a Nyíregyháza Spartacus játékosai az első edzésre. Három hét szabadságot kaptak a labdarúgók, hétfőtől pedig ismét munkába álltak. A Szparival kezdte meg a felkészülést több saját nevelésű fiatal, valamint két új játékos is.

Patvaros Zsolt Kecskemétről érkezett, előtte a Balmazújváros labdarúgója volt. A 26 éves középpályás korábban szerepelt az U17-es, U19-es és az U21-es válogatottban is. Szintén a Nyíregyháza Spartacus FC-vel kezdte a munkát a szélső Györgyi Arthur is. A 22 éves, erdélyi származású játékos korábban a Csíkszeredában futballozott és 78 tétmeccsen 26 gólt és 57 gólpasszt jegyzett együttesében. Ő ősszel a Debrecen játékosa volt. Lengyel Roland vezetőedző jól ismeri, mivel Csíkszeredán már dolgoztak együtt.

A héten még két kapus érkezése várható. És ha már kapusok, a hálóőrökkel Pintér László kapusedző foglalkozik a jövőben, ő eddig a Bozsik Akadémián dolgozott, csakúgy mint a rehabilitációban segítő Dudás Dániel, aki Varga Tamás munkakörét veszi át. Utóbbi Budapestre költözött.

- Mind a játékosok, mind a stábtagok tekintetében számítunk a saját utánpótlásunkra, most is több fiatal velünk kezdte meg a munkát. Nem lesz hosszú a felkészülési időszak, igyekeztünk ennek megfelelően kialakítani a programot. Több edzőmérkőzés is vár ránk, a törökországi edzőtábor során pedig négy találkozót is játszunk külföldi csapatok ellen - mondta Lengyel Roland vezetőedző.

Az első edzőmeccset szombaton vívja a Nyíregyháza a DVSC ellen. Amennyiben az időjárás kedvező lesz, a Pallagi Edzőközpontban rendezik füvön a találkozót, ha csapadékos lenne az idő, Nyíregyházán, műfüvön találkoznak a felek. A héten orvosi vizsgálatok mellett labdás edzések és erősítések szerepelnek a programban, január 16-án pedig a Kassát fogadja a Spartacus felkészülési találkozón, majd másnap Törökországba utazik a gárda edzőtáborba.