Motorozz velünk! – A vizsgaközpontba várták a kétkeréken közlekedőket
Motorosrendőrök által összeállított akadálypálya, és rendőri felügyelet várta a két keréken közlekedőket szombaton az örökösföldi vizsgaközpontba. A Közlekedésrendészeti Osztály ötödik alkalommal rendezte meg a „Motorozz velünk!” programot. A rendezvény célja, hogy felkészítsék a motorosokat a várható kihívásokra.
Szlalomozott a motorosrendőr, majd a nyomdokaiba lépve egy civil motorkerékpáros is. Szombaton a megyei rendőrség közlekedésrendészeti osztálya „Motorozz velünk!” felkiáltással arra biztatta a két kerékkel közlekedőket, hogy jöjjenek el a Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpontba és gyakoroljanak egy kicsit. A jó időnek köszönhetően ugyanis egyre többen pattannak a motorkerékpárok nyergébe, a motor pedig veszélyes üzem, sokkal veszélyesebb, mint autóban utazni. Tavaly, csak a megyében két motoros hunyt el baleset következtében.
Motorozz velünk elnevezéssel egy rendezvényt szerveztünk a motorkerékpárosok részére
A megyei motorosrendőrök állítottak össze egy bójákkal kijelölt akadálypályát, ezen kellett végiggurulniuk a járműveikkel a bátor vállalkozóknak. Volt, aki nagy géppel és volt, aki kismotorral teljesítette a pályát. Ezen a napon arra is jutott idő, hogy a rendőrök tanáccsal lássák el a motorosokat.
A motorkerékpárosoknak azt tanácsoljuk, hogy minden esetben körültekintően közlekedjenek, az előírt sebességhatárokat tartsák meg, hiszen ők két kerékkel közlekednek. Gyakorlatilag a védőfelszerelésen, bukósisakon kívül semmi sem védi őket. A gépjárművezetőktől pedig azt kérjük, hogy ők is legyenek körültekintőek és ha már hallják egy-egy motorkerékpár hangját, akkor készüljenek, hogy valamilyen irányból hamar meg fog jelenni
- fogalmazott Morvai Szabolcs, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály megbízott vezetője.
Szombaton 36 motoros vett részt a rendőrség örökösföldi rendezvényén. A „Motorozz velünk!” programot ötödik alkalommal rendezték meg Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében. A cél az volt, hogy mindenki épen és egészségesen hazaérjen, és a motorozás valóban élmény és ne pedig egy szomorú esemény legyen.