Most ott mérnek a rendőrök, ahol az állampolgárok javasolták

Most ott mérnek a rendőrök, ahol az állampolgárok javasolták
Egész napos sebességmérő akciót tart a rendőrség szerdán, reggel hat órától azokon a helyszíneken, amelyeket az állampolgárok javasoltak.

A Speedmarathon nevű 24 órás összeurópai akció célja, hogy felhívja a figyelmet arra, a közlekedés biztonságának fenntartása nemcsak a rendőrség dolga – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője kedden az M1-en.

Gál Kristóf azt mondta, hogy 2018 augusztusában 31-gyel, egész évben pedig néggyel többen haltak meg közúti balesetben, mint az azt megelőző évben.

Tavaly a halálos balesetek 8,4 százalékát okozta ittas vezetés.

– ismertette.

Hozzátette, az ittasan balesetet okozók 66 százaléka autós, a második helyen tíz százalékkal a kerékpárosok állnak. A balesetek mindössze nyolc százalékát okozzák teherautó- és buszvezetők.

 

Forrás: hirado.hu