Móricz Kupa - 24. alkalommal rendezik meg a hétvégén a rangos röplabda tornát

 Az egyik legrangosabb röplabda utánpótlás tornává nőtte ki magát az elmúlt évtizedekben a Móricz Kupa. Idén már 24. alkalommal rendezik meg, és komoly mezőny érkezik a hétvégén Nyíregyházára. 

- 12 csapat vesz részt, és a legjobb magyar gárdák mellett Szlovákiából, Lengyelországból, Romániából és első alkalommal Fehéroroszországból is jön csapat. Egy horvát és egy szerb gárda is jelentkezett, de őket sajnos már nem tudtuk fogadni - mondta Moravszki Gyuláné edző. 

A Móricz csapata az elmúlt években rendre döntőbe jutott, most azonban nyerni is szeretnének. 

- Nem lesz egyszerű feladat, mert épp egy generációváltás van az együttesnél, így a Moravszki házaspárnak új csapatot kell építenie, de szeretnénk jól szerepelni - mondta Illés Zoltán, az iskola igazgatója. 

Kósa Árpád, az MRSZ elnökségi tagja is kiemelte: az elmúlt években sokat javult a magyar röplabda, a Móricz Kupa pedig tartotta a lépést a fejlődéssel, így az ország egyik legszínvonalasabb utánpótlás eseménye. A mérkőzéseket szombaton és vasárnap két helyszínen, a Móricz és a Kertvárosi iskolában rendezik. 

Dankó László