Molnár Piroska a Csengetett, Mylord?, Nagy Sándor pedig a Kölcsönlakás című vígjátékkal érkezik a 25. VIDOR-ra!

Júl 25, 2026

A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház fantasztikus vígjátékok kavalkádjáról gondoskodik a VIDOR Fesztivál alatt is. Közöttük van olyan, amelyik országos rajongótáborral rendelkezik, mint amilyen a Csengetett, Mylord? – ezt az Orlai Produkciós Iroda előadásában láthatjuk majd.

Az angol humor világsikerének titkát a Kossuth-díjas Molnár Piroskával, a Nemzet Színészével próbáltuk megfejteni. A kaposvári színházzal több alkalommal játszott Nyíregyházán, a VIDOR Fesztiválon is sokszor vett részt. Mindig örömmel találkozott a közönséggel, és szép emlékeket őriz a sikerekről.

– A nyári színházi szezonban különösen kedveltek a vidám, humoros darabok. Hogyan esett a választás erre a vígjátékra?

– A producer jó orral szimatolta meg ebben a sikert, és ösztönösen jól választott, mert a jegyeket minden előadásra elkapkodják.

– A vígjátékról sokan azt gondolják, hogy ez egy könnyed műfaj, hiszen minden csupa derű, móka, kacagás – de a színész is így éli ezt meg?

– Nem lehet különbséget tenni, ugyanolyan komolyan kell venni, mint minden mást. A színpadon nincs lazítás, bele kell adni testileg és lelkileg is mindent. Csak az a nyerő, ha az ember nem a könnyebbik végét fogja meg, bármiről is legyen szó.

– Lady Lavender szerepében milyen karaktert kelt életre?

– Egy idős gazdag hölgy, akinek a lánya egy arisztokratához, egy lordhoz ment férjhez, de nincs igazán elragadtatva a vejétől. Újgazdagnak tartja, és úgy véli, rangon alul ment férjhez a lánya. Tekintélyes vagyonnal bír, és idős hölgy lévén megszállja az adakozási kedv. A család és a lord nagy rémületére elkezdi elajándékozni különböző embereknek, szobalányokra, inasokra tukmálja a birtokait, részvényeit. Van egy papagája, azzal beszélget, más társasága nem nagyon akad. Vagyis egy igazán mókás idős hölgy, aki folyamatosan teremti a váratlan, meghökkentő helyzeteket maga körül.

– A Csengetett, Mylord?-nak mi adja meg a különlegességét?

– Magyarországon népes rajongótábora alakult ki ennek a műnek, a tévésorozatnak köszönhetően, zseniális magyar szinkronnal. Rengetegen látták, azóta is sokszor ismétlik, töretlen a sikere, sokan kívülről fújják a poénokat. A premierünkön itt voltak a szerzők, és bevallották, Angliában sem volt ekkora sikere, mint Magyarországon. Ennek a titka az lehet, hogy a fanyar angol humor közel áll hozzánk, magyarokhoz. Könnyed, ironikus stílusban kimosolyogni a felsőbb osztályt a viselt dolgaival, kis álságos hazugságaikkal, mert nem úgy élnek, ahogy hirdetik – ez egy olyan görbe tükör, ami az élet más területén is szembesít, de a humor kíméletével.

A Kölcsönlakás című produkció a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház előadásában érkezik a VIDOR Fesztiválra. Egy vérbő brit vígjáték, tele félreértésekkel, eltitkolni vágyott afférokkal – és soha nem vágyott helyzetekkel... Ezekről kérdeztük Nagy Sándor Jászai Mari-díjas színművészt, akit Philip szerepében láthatunk majd.

– Folyamatosan forgat, de most hazavárjuk Nyíregyházára, hiszen a közelben, Kisvárdán született, s járt gimnáziumba. Ad ez valamilyen plusz lelki töltetet ilyenkor?

– Mindenképpen, hiszen mindig nagy örömmel térek vissza a szűkebb szülőföldemre. S mivel sajnos erre ritkán van lehetőségem, most is van bennem egy plusz várakozás, izgalom és persze öröm. Kiemelném azt is, hogy a nyíregyházi társulattal fantasztikus a kapcsolatom, nagyon szeretem, tisztelem őket. Néhány előadást rendeztem itt, és az Aranylakodalom premierjén betegség miatt Gulyás Attila szerepét nekem kellett eljátszanom. Élő kapcsolat köt ide.

– A vígjátékról azt nyilatkozta: sokan tévesen hiszik, hogy ez egy könnyed műfaj, ezzel szemben nehéz játszani igazán jól, mert a vígjáték szoros tempót diktál, amire a nézőknek is komoly ráhatása van. Hogyan kell ezt elképzelni?

– Egy igazán jó vígjáték az én fejemben úgy áll össze, mint egy kotta. Szabott a ritmusa, s ha az ember csak két szóval is többet mond a kelleténél, akkor fennáll a veszélye, hogy nem lesz hatásos, a cselekmény kizökken a ritmusból. Ez egy nehéz műfaj, mert egy prózai előadásban az ember akkora szünetet tart, amekkorát éppen aznap este érez, de a vígjáték esetében mindig kötött a tempó, akárcsak egy zenekari kottában. A színészek mind más-más hangszeren játszanak, a néző pedig a reakcióival, a nevetéssel, tapssal egy új hangszert hoz ebbe az összjátékba.

– Na és mit tesz ehhez majd Philip...?

– Kissé konzervatív figura, szereti a feleségét, alapvetően nagyon nyugodt életet él, de váratlanul felfordul vele a világ. Felgyorsulnak az események, s a bonyolódó eseménysorozat közepette feltámad benne a férfi és picit a féltékenység. A Kölcsönlakás egy igazi brit vígjáték, tele félreértésekkel, titkolt afférokkal és őrült helyzetekkel. A történet egy látszólag ártatlan lakáscserével indul, amikor Henry kölcsönkéri barátja, Philip lakását egy titkos randevúra. Csakhogy hamarosan mindenki más is pont ugyanarra a lakásra tart igényt – más és más célból. A szereplők sorra bukkannak fel, miközben próbálják titkaikat leplezni és a helyzetet kezelni, ám a félreértések lavinája megállíthatatlan.

– Mi lehet a zárszó az előadás előtt?

– Az írópáros sziporkázó humorral mutatja be az emberi gyarlóságokat, mindezt pörgős tempóval, elsőrangú helyzetkomikummal, ahol senki sem az, akinek látszik. További egyediséget adnak a szereplők, hiszen a kecskeméti kollégákkal nagyszerű csapat áll majd a színpadra. A darab, a társaság és természetesen a nyíregyházi közönség révén szuper este lesz!

Jegyek korlátozott számban még elérhetők a VIDOR színházi versenyprogramjára, a moriczszinhaz.hu és a jubileumra megújult vidor.eu oldalon!

(Szerző: Nyéki Zsolt)

Fotók: Orlai Produkciós Iroda/Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház

Előző hír
150 éve megyeszékhely Nyíregyháza – Így kezdődött a küzdelem a vármegyei központért

Kapcsolódó híreink