Miniszteri látogatás - Ipari park fejlesztés és gazdasági növekedés Nyíregyházán
Lázár János építési és közlekedési miniszter és helyettes államtitkárai Nyíregyházán találkoztak múlt héten a város vezetőivel, és a fejlesztésekért, beruházásokért felelős szakemberekkel. A megbeszélésen az ipari park bővítése volt az egyik kiemelt téma, melynek részeként új utakat, közműveket, valamint a gyártáshoz szükséges alapvető infrastruktúrát építenek, hogy a már épülő üzemek teljes kapacitással működhessenek. A dr. Kovács Ferenc polgármesterrel közösen tartott sajtótájékoztatón a tárca vezetője kiemelte: a legjobb befektetés a magyar adófizetők részéről, hogyha a nyíregyházi ipari parkban költik el a pénzüket.
Kormányzati támogatással a jövő munkahelyeiért
Az Építési és Közlekedési Minisztérium vidéki nagyvárosokat végiglátogató sorozatának 12. állomásaként Nyíregyháza volt a következő helyszín, ahol Lázár János miniszter és stábja találkozott a városvezetőkkel. A megbeszélésen részt vettek a polgármesteri hivatal fejlesztésekért és beruházásokért felelős munkatársai. Lázár János a megbeszélés utáni sajtótájékoztatón kiemelte, a nagyívű elképzelések mellett, melynek tervezését finanszírozza a tárcája – beleértve az Északi elkerülő utat, a Tokaji úti aluljárót és a Simai úti felüljárót, valamint a vasútállomás környékének rendezését – a találkozó egyik legfontosabb témája az ipari park fejlesztése volt. A városvezetés célja, hogy a korábban betelt 130 hektáros területhez kormányzati segítséggel vásárolt 640 hektáron a beruházásra való előkészítés a legmagasabb színvonalon történjen. Öt nagy munkahelyteremtő világcég befektetése már folyamatban van – különböző fázisokban. A miniszter hangsúlyozta, a fejlesztéseknek köszönhetően Nyíregyháza iparűzési adója évről évre jelentős növekedésre számíthat, néhány esztendőn belül akár a duplájára is emelkedhet, ami a helyiek boldogulását szolgálhatja. A befektetési övezet infrastruktúrájának kiépítése folyamatosan zajlik, az első ütemben többek között a víz- és szennyvízhálózat, valamint 14 kilométernyi új út kiépítésével.
„Nyíregyháza lakói számára jól ismert, hogy jelenleg az ipari park infrastruktúrájának kiépítése zajlik. Ez a beruházás alapvetően egy 1-2 éves időszakra elegendő, hogy kielégítse azoknak a gyáraknak az energia-, víz- és szennyvízszükségletét, valamint az alapvető közlekedési infrastruktúra igényeit, amelyek már most települnek ide. A polgármester úr azonban azt kérte tőlem, hogy minél hamarabb hozzunk döntést a második ütem elindításáról, amely során új utak, bővített víz- és szennyvízhálózatok, valamint további energiaforrások biztosítása válik szükségessé. Ez a második ütem körülbelül egy 67 milliárd forintos értéket képvisel majd” – hangsúlyozta az építési és közlekedési miniszter.
A nyíregyházi ipari park fejlesztése kulcsfontosságú a jövő munkahelyeihez
Lázár János megerősítette, hogy a kormány februárban megtárgyalja és várhatóan támogatni fogja a nyíregyházi ipari park fejlesztésére tett újabb javaslatot és konkrét kivitelezési csomagot. A miniszter hangsúlyozta, ezek a befektetések elengedhetetlenek ahhoz, hogy a már épülő gyárak teljes kapacitásukat kihasználhassák és a szükséges infrastruktúrával megfelelően kiszolgálhassák őket. Szerinte ez a legjobb befektetés a magyar adófizetők pénzéből.
„A harmadik ütem, amely körülbelül 30-40 milliárd forintos értéket képvisel, a jövőben ide települő gyárak számára biztosítja majd az alapvető infrastruktúrát. Akár autóipari beszállítók, alkatrészgyártók, gépipari vagy épp játékipari cégek érkezéséről beszélünk, mindegyiknek szüksége lesz megfelelő területre, energiára – áramra, gázra –, közlekedési infrastruktúrára, mint utak és kerékpárutak, valamint vízellátásra, beleértve az ivóvizet, szennyvízelvezetést és ipari vizet. Ennek a hálózatnak a kiépítése folyamatban van. Ez a legjobb befektetés a magyar adófizetők számára, ha most, és a következő években a Nyíregyházi Ipari Park fejlesztésébe kerül a pénzük. Természetesen jeleztem a polgármester úrnak, hogy az én látogatásom inkább előkészítő jellegű, hiszen rövidesen a miniszterelnök úr személyesen fog tárgyalni a megyei jogú városok vezetőivel. A célunk egy új szerződés és egy új, erős szövetség kialakítása, például Nyíregyháza megyei jogú városával” – részletezte Lázár János építési és közlekedési miniszter.
A fejlesztések célja a munkahelyteremtés és a regionális gazdasági növekedés
Dr. Kovács Ferenc polgármester a sajtótájékoztató után kiemelte, hogy a fejlesztéseknek, az ipari infrastruktúra megerősítésének a legfontosabb célja a munkahelyek teremtése. Ezen intézkedések közvetlen előnyöket biztosítanak a vármegyeszékhely és környéke lakosai számára, betöltve a kormányzat és Lázár János által is sokszor hangoztatott, Debrecen-Nyíregyháza-Miskolc „arany háromszögben” játszott gazdasági szerepét.