(Fotó:Kohut Árpád)

Micsoda dráma - aranyszett után jutott tovább a Fatum!

Feb 4, 2026

A Női Röplabda Magyar Kupa Negyeddöntőjének visszavágóján a MÁV Előre Foxconn-t fogadta a Fatum Nyíregyháza. Az első mérkőzést 3:0-ra nyerték a mieink Székesfehérváron, így előnnyel várhatták az összecsapást. 

A vendégek kezdtek jobban, pontos támadásaikkal és jó blokkjaikkal öt pontos előnyt szereztek az első szettben, pedig Tóth Fruzsina többször is bravúrral mentett. Nagy hajrába kezdett a Fatum, és 20-22-nél felcsillant a remény, hogy sikerül fordítani, de a jól játszó Thomsen vezérletével nyerte a játékrészt a MÁV Előre. 

A második szett is hasonlóan alakult, féltávnál négy pont volt a fehérváriak előnye. Küzdött a Nyíregyháza, Aleksandra Petrovic és Földi Boglárka pontjaival visszakapaszkodott egy komoly hátrányból, de a végjáték ismét a vendégeké volt. 

A harmadik felvonás elején beragadtak a mieink, így korán időt kellett kérnie Pampuch Csabának. Ez használt, mert a hat pontos hátrányt sikerült egyre csökkenteni. Többször is megvolt az esély az egyenlítésre, de ezekkel nem sikerült élni. Izgalmas volt a hajrá, szép labdameneteket láthatott a közönség, de 22-23 után már csak a fehérváriak voltak eredményesek, így megnyerték ezt a játszmát is. Ez azt jelentette, hogy aranyszett döntött arról, melyik gárda lehet ott a legjobb négy között a Magyar Kupában. 

Drámai csatát hozott az aranyszett, a MÁV Előre kezdett jobban, de hatalmas mentésekkel, és Pampuch Gréta pontjaival sikerült fordítani, így a térfélcserénél 8-4 volt az állás! A vendégek Dziuba támadásaival felzárkóztak, így végig 1-2 pont volt csak a különbség. Óriási labdamenetek következtek, és a végén sikerült megnyerni a ráadást, így a legjobb négy közé jutott a Fatum Nyíregyháza a Magyar Kupában! 

Fatum Nyíregyháza – MÁV Előre Foxconn 0:3 (-20, -20, -22) aranyszett után ( 15 -11 ) továbbjutott a Fatum Nyíregyháza. 

Nyíregyháza: Földi 3, Petrovic 14, Del Burgo 3, Pampuch 8, Öhman 6, Davidovic 20

Csere: Tóth F.(liberó), Wafeek, Rufin-Martínez

Vezetőedző: Pampuch Csaba

MÁV Előre: Thomsen 18, Fitzpatrick 11, Hollósi 10, Dziuba 13, Kotormán 4, McEwan 13

Csere: Nagy-Hegyesi (liberó), Sziládi, Rieder, Szatmári

Vezetőedző: Kaszap Tamás

Pampuch Csaba: - Mindenek előtt gratulálok a csapatnak, drámai mérkőzés után jutottunk tovább. Nem kezdtünk jól, sok volt a hiba, de a legfontosabb pillanatban a helyén volt a szívünk, és megnyertük az aranyszettet. Valamit visszakaptunk a sorstól, korábban buktunk már el aranyszettben kupameccset, most mi kerültünk ki győztesen. 
 

Előző hír
Három életet menthet egy véradás – várják a donorokat Nyíregyházán

Kapcsolódó híreink