Melegszik az idő a nyár beköszöntével, de csapadékra is számíthatunk még

Front hétfőn ugyan már nem lesz felettünk, de a több fokos melegedés miatt az időjárás-változásokra különösen érzékenyen reagálóknál melegfronti hatások lesznek tapasztalhatók. Többek között fejfájás, teljesítőképesség-csökkenés, vérnyomásváltozás jelentkezhet, de akár ingerlékenyebbekké is válhatunk.

Hétfő hajnalban északon, északnyugaton szakadozik a felhőzet, másutt többnyire erősen felhős marad az ég. Eleinte többfelé, majd főként délen és keleten valószínű eső, záporeső, néhol az ég is megdörrenhet. Élénk, helyenként erős lesz az északi, északkeleti szél. A hajnali órákra 8 és 14 fok közé hűl le a levegő – írja az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Hétfőn napközben, a frontális felhősáv elvonulása után erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, emellett hosszabb-rövidebb napos időszakok valószínűek. Elszórtan alakulhat ki zápor, esetleg zivatar, amelyre nagyobb esély a középső országrészben van. Az északi, északkeleti szél nagy területen lesz erős, helyenként viharos. Nappal 18 és 23 fok közé melegszik a levegő.

Kedden erőteljes gomolyfelhő-képződés várható több-kevesebb napsütéssel. A Dunántúlon helyenként, keletebbre szórványosan valószínű zápor, főként az Alföldön helyenként zivatar.

Az északi szél a keleti országrész kivételével többfelé megerősödik. Éjszaka a hőmérsékleti minimum 5 és 12, nappal a maximum 17 és 22 fok között alakul.

Szerdán is erőteljes nappali gomolyfelhő-képződésre számíthatunk legalább néhány órás napsütéssel. Szórványosan valószínű zápor, helyenként zivatar. Az északnyugati, nyugati szél napközben többfelé megélénkül. A minimumok 4 és 11, a csúcsértékek 18 és 23 fok között alakulnak.

Csütörtökön a nagyrészt napos időt követően megnövekvő fátyol- és gomolyfelhőzetre számíthatunk. Helyenként zápor, zivatar valószínű. A délnyugati szelet élénk, elsősorban délnyugaton több helyen erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között várható.

Pénteken nagyobbrészt felhős idő várható szórványosan záporral, zivatarral. A délnyugati szelet sokfelé erős, néhol viharos lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 30 fok között valószínű.

 

Forrás: hirado.hu