Megyei Magyar Kupa döntő a Városi Stadionban - az Ibrány nyerte a finálét

2018 után az idén is az Ibrány csapatának sikerével ért véget a Nyíregyházi Városi Stadion centerpályáján megrendezett Megyei Kupa döntő. A mintegy 600 néző előtt zajló szerda délutáni fináléban az Ibrányiak 4-1-re múlták felül a Balkány együttesét. Érdekesség, hogy az első gólt szerző Somogyi Márk az utóbbi három kupadöntőben egyaránt eredményes volt, valamint az is, hogy a tavalyi fináléban szintén gólt szerző Kiss Tamás ezúttal edzőként hódította el a serleget.

Az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatósága által, a Magyar Kupa idei kiírásában legtovább jutó megyei csapatok részére kiírt kupadöntő résztvevőinek a díjakat Dr. Szalacsi Árpád a Megyei Igazgatóság elnöke, valamint Kvaka Árpád Megyei Igazgató adták át.

 Fotó: Csutkai Csaba