Megjelent a Szemle nyári száma - A trianoni békediktátum 100. évfordulójára is emlékeznek
Megjelent a Szemle nyári száma - A trianoni békediktátum 100. évfordulójára is emlékeznek

A trianoni békediktátum 100. évfordulójára Reményik Sándor 1919-ben, illetve 1920-ban írt verseivel, valamint középiskolás diáklányok dínyertes idei pályamunkáival emlékezik a Szabolcs-szatmár-beregi Szemle most megjelent nyári száma.

Néhány további írás. A magyar nők számára 1895-ben nyílt meg az egyetemi tanulás lehetősége: bölcsészek, orvosok, gyógyszerészek lehettek. Kührner Éva történész azt kutatta, hogyan gyarapodott a XX. század elején a szabolcsi diplomás nők száma. – Vay Péter gróf író, címzetes püspök, világutazó portréját rajzolja meg Horváth Hilda művészettörténész. A vajai Vay-család előző századforduló idején élt egyik legszínesebb egyénisége sikeres diplomata, később misszionárius majd a világtól elvonult remete volt. – Bódi Antal mérnök-fizikus, infokommunikációs szakemberrel készített interjút Marik Sándor. Az önvezető autó, az internetbiztonság, az 5G egyaránt téma volt.

A tavalyi Vidor Fesztiválon – Móricz Zsigmond születésének 140 évfordulójára emlékezve  – „Vidor noir” címmel paródia-estet rendeztek. A Szemle mostani száma tíz szerző tizenhét paródiáját közli.

A Szemle olvasható a Megyei és Városi Könyvtár honlapján is: http://www.mzsk.hu/szemle/