Megérkezett hazánkba az első kínai vakcinaszállítmány

Megérkezett hazánkba az első kínai vakcinaszállítmány

Megérkezett hazánkba Pekingből az első kínai vakcinaszállítmány. Most 550 ezer adag oltóanyag érkezett, amely 275 ezer ember oltására lesz elegendő. A magyar állam repülőgépe még hétfőn indult el Kínába a szállítmányért – hangzott el az M1 Híradójában.

A repülőgép 84 hűtőkontérben hozta hazánkba a kínai koronavírus elleni vakcinákat. A Sinopharm nevű oltóanyag először a Nemzeti Népegészségügyi Központhoz kerül, ahol még néhány vizsgálatot elvégeznek, és majd ezután kezdődhet vele az oltást.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és az ország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára Facebook-oldalán tette közé, hogy landolt a vakcinákat szállító repülőgép hazánkban.

A kínai vakcina már az ötödik olyan oltóanyag amely engedélyt kapott itthon.

Az országos tiszti főorvos az operatív törzs tájékoztatóján elmondta: Ez a védőoltás egy régi, bevált és ismert technológia, tartalmazza a teljes vírust, elölt, inaktivált formában, így betegséget nem tud okozni, ugyanakkor kiváltja a teljes immunreakciót.

Müller Cecília hozzátette: a kínai oltást azért is várják, mert sokkal egyszerűbben kezelhető, mint más hasonló vakcinák, átlagos hűtőszekrényben, 2–8 fokos hőmérsékleten, hosszú ideig tárolható.

 

Forrás: hirado.hu