Még sétálhatóbb lesz városunk! Az önkormányzat fejleszt és részt vesz a CityWalk-ban!
Gyalogosbarát Nyíregyháza

Nyíregyháza Megyei Jogú Város önkormányzata is részt veszt a CityWalk című projekt keretében Pilot-akciók megvalósítása elnevezésű, az Európai Unió által támogatott interregionális projektben, amely 16 nemzetközi partner együttműködésével valósul meg.

A cél, hogy hozzájáruljanak a károsanyag kibocsátás csökkentéséhez, erősítve a fenntartható közlekedési formák szerepét a helyi közlekedésben, kiemelve a közlekedés aktív formáit, a gyaloglást és a kerékpározást. Egy felmérés szerint Nyíregyházán a közlekedők 35%-a használ autót, 23% a közösségi közlekedést választja, 11% a kerékpározást és 31% a gyaloglást.

Jászai Menyhért alpolgármester elmondta:

Nyíregyháza város számára stratégiai jelentőséggel bír a hosszú távon fenntartható közlekedés fejlesztése. Ezért a közlekedési arányokat még egészségesebbé, jobbá szeretnénk tenni. Szeretnénk, ha egy picit csökkenne a gépkocsi-használat aránya; közben olyan körülményeket és feltételeket igyekszünk teremteni, ami arra motiválja az embereket, hogy még többen válasszák a gyalogos vagy akár a kerékpáros közlekedést. Ennek sok összetevője és szegmense van, az új CNG buszok vásárlása, a gyalogosbarát gyalogátkelőhelyek kialakítása, új kerékpárutak építése, fásítás és a parkok megújítása.

A város ezt a folyamatot szeretné tovább vinni és erősíteni többek között a CityWalk segítségével is. A pilot akció keretében többek között a gyalogos és a kerékpáros közlekedési módok népszerűsítését célzó információs táblák tervei is készülnek egy előre kialakított koncepció alapján. Kézy Béla, a CityWalk vezető szakértője kiemelte:

Olyan táblákat tervezünk kísérleti jelleggel kihelyezni, amelyeken nem az lesz a domináns, hogy milyen távol van az adott célpont gyalogosan vagy kerékpárral, hanem az, hogy mennyi idő alatt lehet elérni a célt – 5, 10 vagy például 12 perc alatt – de hogy még érdekesebb legyen a dolog, a gyaloglásnak és az aktív közlekedésnek egyéb előnyeit is feltüntetjük a táblákon, például hogy mennyi kalóriát lehet elégetni az adott gyaloglással vagy kerékpározással és hogy mennyi szén-dioxid-kibocsátástól mentjük meg a városunkat akkor, hogyha a gyaloglást vagy a kerékpározást választjuk az autós közlekedés helyett.

A CityWalk projekt keretében május 11-én, szombat délután Utcai Piknik-et szerveznek. A program a Dózsa György utca Vay Ádám körút és Nyár utca közötti szakaszát érinti majd. A rendezvény miatt a kijelölt útszakasz, szombaton 13 órától 19 óráig le lesz zárva a gépkocsiforgalom elől. Több szervezet, például a Nyíregyházi Kosár Közösség és a Nyíregyházi Extrém BMX Egyesület is bemutatkozik majd a helyszínen, lesz beszélgetés Helebrandt Mátéval, a Nyíregyházi Sportcentrum gyalogló atlétájával, valamint helyi táncosok és zenekarok is fellépnek, az érdeklődőket pedig streetball- és aszfaltrajzverseny is várja majd.

Kapcsolódó galéria

City Walk sajtótájékoztató