Már Nyíregyházán edz a magyar futsal válogatott!
Nyíregyházán játszik a magyar futsal válogatott. A mieink világbajnoki selejtezőn lépnek pályára Svédország ellen. A nemzeti csapat kedden már a Continental Arénában edzett, a válogatottnak pedig több nyíregyházi játékosa is van.
A magyar férfi futsalválogatott Nyíregyházán fogadja Svédországot a világbajnoki selejtezősorozat első fordulójában, október 15-én. A nemzeti csapat egy éve Norvégia ellen 4-0-ra győzött a Continental Arénában, majd kijutott az Európa-bajnokságra. Sergio Mullor szövetségi kapitány nem számít könnyű meccsre.
-A svéd válogatottat nagyon jól ismerjük, az elmúlt években háromszor is játszottunk ellenük. Hasonló struktúrában játszanak most is, és erős kerettel rendelkeznek, mely tudatos futsalt játszik. Felkészültünk belőlük, és szeretnénk a saját játékunkkal megakadályozni, hogy az erősségeik kijöjjenek – mondta a magyar válogatott szövetségi kapitánya.
A nemzeti csapatban az A’ Stúdió Futsal Nyíregyháza jelenlegi és korábbi játékosai is ott vannak. A mostani csapatot Győri Balázs és Szabó Lajos képviseli, míg Rafinha, Alasztics Marcell és Vatamaniuc-Bartha Dávid tagja volt az előző szezonban ezüstérmet szerző együttesnek.

A válogatott öt nappal a nyíregyházi meccs után Jerevánban az örmények vendégeként lép pályára. A svédekhez február végén látogatnak a magyarok, az örményeket pedig március elején fogadják, de azoknak a mérkőzéseknek a helyszínét még nem jelölték ki. A csoportgyőztesek és a négy legjobb második helyezett közvetlenül a selejtező harmadik fordulójába jut, a további nyolc második pedig rájátszásban mérkőzik meg egymással a maradék négy elitkörös helyért. A magyar-svéd meccsre már elindult a jegyértékesítés, és nagy az érdeklődés, így várhatóan sokan szurkolnak majd a csapatnak csütörtökön este. A mérkőzés 18 órakor kezdődik.


