Már érvényes az idősek vásárlási sávjáról szóló intézkedés

Védett idősávot kapnak a boltokban az idősek, döntött a kormány. Keddtől minden hétköznap délelőtt 9 és 11 óra között, szombaton és vasárnap pedig 8 és 10 óra között csak 65 év felettiek lehetnek a boltokban, fiatalabbak nem. A kétórás idősávon kívül idősek és fiatalok is vásárolhatnak. Az intézkedés az élelmiszerüzletekre, a gyógyszertárakra és a drogériákra vonatkozik – hangzott el az M1 Híradójában.

A vásárlási idősávot az első hullám alatt március végén vezette be a kormány. Ez akkor azt jelentette, hogy 9 és 12 óra között csak a 65 év felettiek tartózkodhattak a boltokban, piacokon, drogériákban és a gyógyszertárakban.

A rendvédelmi hatóságok pedig szigorúan betartatták a szabályokat, egészen június közepéig, amikor 98 nap után véget ért a veszélyhelyzet, és a kormány eltörölte a vásárlási idősávot is. Ez az intézkedés is hozzájárult ahhoz, hogy lapos maradt Magyarország járványgörbéje.

Az Idősek Tanácsa hétfő reggel javaslatot nyújtott be a kormánynak, melyben azt kérték, hogy a tavaszitól eltérő feltételekkel ugyan, de vezesse be ismét a vásárlási idősávot az idősek védelmében. Az egyik ilyen változás, hogy a 65 év felettiek maguk dönthessék el, hogy azt az idősávot veszik igénybe vagy sem.

Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter az egyeztetés után az M1-nek elmondta, a kormány minden generációra tekintettel van.

A mögöttünk lévő tapasztalatok arra mutattak rá, hogy az idősek vásárlási idősávja segít azoknak, akik szeretnének még jobban vigyázni az egészségükre, és elkerülnék a találkozást a többiekkel. Ezért javasolják, hogy ismételten vezessük be ezt a vásárlási idősávot.

Orbán Viktor miniszterelnök aláírta a kormányrendeletet, amiről a közösségi oldalán számolt be. A rendelkezés szerint ismét lesz idősáv: hétköznapokon 9 és 11 óra között, hétvégén pedig 8-tól 10 óráig csak az idősek vásárolhatnak a meghatározott boltokban.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ közleménye szerint az idősek vásárlási sávjáról szóló intézkedés kedd 0 órától lépett életbe.

Küzdünk, hogy ne kelljen bezárni az iskolákat és az óvodákat – mondta Orbán Viktor az operatív törzs ülése után. Hétfőn elkezdődött az iskolai, óvodai dolgozók tömeges tesztelése, ami a külföldi tapasztalatok alapján elsősorban arra jó, hogy megnyugtassa a tanárokat, de a járványt megállítani nemigen lehet vele. A miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy jók a remények, hogy az oktatási rendszer ezen a héten is állja a próbát.

A szekszárdi Baka István Általános Iskolában 60 tanárt teszteltek. Akinek pozitív az eredménye, értesítenie kell a háziorvosát és karanténba kell vonulnia. Arról, hogy az érintett intézményben milyen intézkedésre lesz szükség, a járási hivatal népegészségügyi szakemberei döntenek.

Baranya megyében öt nap alatt 700 helyszínen csaknem nyolcezer dolgozót vizsgálnak. A szűrések megszervezése a kormányhivatalok feladata volt. Antigén tesztet használnak, azaz az orrból vesznek mintát. Az eredmény 15 perc alatt elkészül.

A fővárosban is tesztelnek, a mintavételt itt is önkéntes egyetemisták végzik. Országszerte mintegy kétezer hallgató vesz részt a munkában.

A péntekig tartó tesztelésen a bölcsődékben, óvodákban és iskolákban mintegy 191 ezer dolgozót tesztelnek ingyenesen – erről a köznevelésért felelős államtitkár beszélt az operatív törzs tájékoztatóján.

Maruzsa Zoltán hangsúlyozta, a tesztelés eredményeiről nem közölnek napi adatokat, hanem a vizsgálatsorozat végén lesz eredmény.

A tesztelés célja, hogy ne kelljen bezárni sem az iskolákat, sem az óvodákat – mondta Orbán Viktor a közösségi oldalára feltöltött videójában. A kormányfő hangsúlyozta: bár a tesztelés önkéntes, bíznak abban, hogy sokan vesznek részt rajta.

Az országos szűrésben az egészségügyi, szociális és oktatási ágazatok mintegy 370 ezer dolgozóját tesztelik 17 ezer helyszínen péntekig.

 

Forrás: hirado.hu