Madarassy kiállítás – Szebbnél szebb alkotásokat csodálhattak meg az érdeklődők a Kállay Gyűjteményben
Nagy volt az érdeklődés Madarassy György Tamás festőművész kiállításán, mely szerdán nyílt a Kállay Gyűjteményben. A múzeum évindító eseményére a művész közel 30 alkotását válogatta össze, melyekkel egyedi ábrázolásmódját mutatta meg a közönségnek. Madarassy György elárulta: a mai korszellemmel párhuzamosan haladó, belső fejlődése révén jutott el modern képeinek elkészítéséig.
Tovább vinni a szenvedélyt egy változó világban nem egyszerű
A művész a műtermen kívül is művész, mi sem bizonyította ezt jobban, mint az a festőköpeny, melyet Madarassy György Tamás Prima-díjas festőművész viselt a Kállay Gyűjteményben szerdán nyílt önálló tárlatán. Az alkotónak közel 30 képet kellett kiválasztania a műtermében található számos, szebbnél szebb festményei közül. Madarassy György alkotásai különleges jegyeket viselnek, ábrázolásmódja egyedinek mondható, a szeme elé táruló tájak apróbb részleteit kiragadva hozta létre a kiállításon bemutatott mesterműveit. Egy olyan festői világot épített fel, melyet következetesen végig akart vinni. Elárulta: a mai világban más az igény a festészet iránt, nem a pontos ábrázolásmód a divat, így a művésznek meg kell találnia azt az irányt, mellyel tovább viheti szenvedélyét.
– Művészkollégáimnak egy nagy része, úgy általában, megreked valahol. Úgy a nyugdíjkorhatár környékén a művészek energiájukat, érdeklődésüket vesztik, a változó világnak a kihívásaira nem tudnak választ adni. Én meg mindig benne éltem a világban, nem az elefántcsont tornyomba bezárkózva, ahonnan nem veszem észre, mi történik körülöttem. Hanem a mai napig is rettenetesen aktívan élem az életemet, jövök-megyek, utazok, nyitott szemmel járok a világban, s hagyom, hogy azok az impulzusok, melyek értek fiatalkoromban, azok érjenek most is. De azok az impulzusok ma mások, de én hagyom, hogy ezek érjenek, s ezek a képek a régiektől, melyek itt most egy vitrinben is láthatók, annyiban különböznek, hogy észreveszi az ember azt, hogy a mai világban más az igény a vizualitás, a festészet iránt
– fejtette ki Madarassy György.
A képnek a puszta látványával kell meg fognia a nézőt
A művész kiemelte: nem erőltetett módon, bizonyos stílusok átvételével igazodik a mai korszellemhez, az ezzel párhuzamosan haladó, belső fejlődése révén jutott el saját stílusát bemutató, modern képeinek elkészítéséig. A kiállításon megtekinthető képek nem viselnek címet. Madarassy György hangsúlyozta: ha a festmény nem állítja meg a nézőt pusztán a látványával, felesleges a címét elolvasni. A művész annak idején az olajfestészettel indult neki az alkotásainak, ahogy maga is fejlődött, haladt a korral, más technikákat is kipróbált. A tárlaton látható alkotásai mind akril festékkel készültek.
Az intézmény évnyitó kiállítása
A Kállay Gyűjteménynek ez a kiállítás az idei évindító rendezvénye. Dohanics László intézményigazgató elmondta: már régóta várták ezt a kiállítást.
– Az elmúlt években minden évkezdés egy képzőművészeti kiállítással kezdődik. S most már majdnem minden évben őszi tárlatok is szerepelnek a programban, legutoljára, tavaly Gyetván Magdolna textilművész tárlata volt itt nálunk. A mostani kiállítást már előző évben többszöri beszélgetés és műterem-látogatás után a művésszel megbeszélve szerveztük, s most végre a megnyitójára sor kerülhetett. Nagyon szerettük volna, s igen, ez az évnyitás már egy hagyomány a Kállay Gyűjteményben
– mondta az intézményigazgató.
Már a megnyitó előtt hatalmas volt az érdeklődés Madarassy György tárlatára. A múzeum további izgalmas programokkal is készül, hiszen lesz összevont kiállításuk, továbbá a Múzeumok Éjszakája kétnapos rendezvényt bonyolítják majd le, mely az intézmény idei legnagyobb eseménye lesz. A Madarassy kiállításon Nagy Szabina önkormányzati képviselő is egy beszéddel köszöntötte a vendégeket, melyben kiemelte: a művész a példa arra, hogy az önmagunkra való odafigyelés milyen alkotói úton tudja elindítani a tehetséges embereket. Madarassy György kiállítása március 16-ig lesz megtekinthető.