Lucsánszky Tamás visszatér

„Öt évre kaptunk felkérést, hogy felépítsünk egy új klubmodellt” - ezekkel a szavakkal kezdte sajtótájékoztatóját Dr. Elbert Gábor, aki a Nyíregyháza Spartacus sportszakmai ügyvezetőjeként dolgozik a jövőben. Az elvárás nagy, hiszen Nyíregyházán szeretik a futballt, ezért egy olyan csapatot szeretnének létrehozni a következő öt évben, mely stabilan az élvonalban szerepel. 

- A klubnak a profi futball csak az egyik lába. A másik az utánpótlás, és nagyon örülünk, hogy július 1-től a Bozsik Akadémia is hivatalosan a Spartacushoz tartozik. A célunk az, hogy minél több helyi gyerek kerüljön majd az első csapathoz, ennek érdekében a legkisebb korosztályokban a korábbi egy helyett három együttest is elindítunk. A következő szezonban az U19-es csapatban szereplő fiatalok közül több is rendszeresen a felnőtt kerettel készülhet majd. További öt évig használhatjuk a Bozsik nevet, de a mezekre felkerül a Nyíregyháza felirat is – mondta Dr. Elbert Gábor.

Megújul a Városi Stadion is, a tervek szerint egy igazi futball aréna épülhet az Atlétikai Centrum elkészülte után. A sportszakmai ügyvezető személyi döntéseket is bejelentett.

- A gazdasági ügyvezető a jövőben Sipos Zoltán lesz, és szakmai igazgatóként dolgozik majd a Spartacusnál Bene Ferenc. Az ő feladata lesz, hogy szakmailag segítse az első csapatot. Vezetőedzőként visszatér Nyíregyházára Lucsánszky Tamás. Mindenben megállapodtunk velük, de még a szerződés aláírása előtt állunk. A tréner korábban dolgozott már a klubnál, az NB-I-be juttatta a Szparit, legutóbb pedig Soroksáron volt sikeres. Az első csapat Szűcs Mihály sportigazgatóhoz tartozik, játékosként szerepelt a Bajnokok Ligájában, reméljük sportvezetőként is hasonlóan eredményes lesz. A klub női futball csapatokat is indít az U16 és az U19-es korosztály mellett felnőtt NB-II-es együttesünk is lesz – mondta Dr. Elbert Gábor.

A vezető hozzátette, szeretnék, ha a régi egykori Szpari játékosok nagyobb megbecsülést kapnának, ennek érdekében már tettek lépéseket. Szűcs Mihály sportigazgató a felkészülésről beszélt.

- A csapat jelenleg nagy változáson megy át, vannak távozók és érkezők. Folyamatosan tárgyalunk labdarúgókkal, és többekkel már ma szerződést köthetünk. Július 3-14-ig Szlovéniában készül a Szpari, 1100 méter magasan. Mivel sok új játékos lesz, ez nagyon fontos a felkészülés szempontjából. Négy edzőmérkőzést vívunk majd, július 5-én az Anzsi Mahacskala orosz, 8-án a Dinamo Tbiliszi grúz együttes ellen. 12-én a szerb Európa Liga résztvevő FK Cukaricki lesz az ellenfél, 14-én pedig az angol Luton Town elleni meccsel zárjuk az edzőtábort – mondta Szűcs Mihály.

A bajnokság július legvégén kezdődik.

Dankó László

Fotó: Trifonov Éva