Lopás miatt tartóztatta le a bíróság – Több üzletből is fizetés nélkül távozott társaival
A Nyíregyházi Törvényszék közleménye.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája 2019. március 22-én lopás vétsége miatt indult eljárásban elrendelte T. H. gyanúsított letartóztatását.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított – társaival – 2019. március 21-én egy nyíregyházi áruházban két női szabadidő ruháról eltávolították az áruvédelmi széfereket, majd azokkal fizetés nélkül távoztak az üzletből. Ezután elmentek két másik áruházba, s az egyikből egy babaruhát, a másikból 4 db nadrágot  tulajdonítottak el ugyanilyen módszerrel. Egy következő üzletben 62.000 forint értékben illatszereket rejtettek a táskájukba, de a biztonsági őr észlelte a cselekményüket, és feltartóztatta őket, így ez a lopási kár a helyszínen megtérült. Azonban a ruhaneműk eltulajdonításával okozott mintegy 17.000 forint kár nem térült meg.

A bíróság álláspontja szerint megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén újabb bűncselekményt követne el.

A gyanúsítottal szemben korábban a bíróság többször szabott ki próbára bocsátást lopás vétsége miatt, s jelenleg is több eljárás van vele szemben folyamatban. Az elkövetett cselekmény miatt a szabadlábon lévő társai ellen is megindult a büntetőeljárás.

A végzés nem végleges, az ellen a gyanúsított és védője is fellebbezést jelentett be.

 

Forrás: Nyíregyházi Törvényszék