Lengyel győzelem a MACEC Kupán - Remek versennyel indult a szezon

Júliusban idénnyitó? Sajnos igen. A koronavírus-járvány miatt július 18-án rendezhették idehaza az első salakmotorversenyt. A MACEC Kupa első fordulójának házigazdája a Nagyhalász Speedway Ring volt, és bár délelőtt szemerkélt az eső, a verseny ideje alatt nem volt csapadék. Volt viszont komoly mezőny, hét országból érkeztek motorosok. Magyar szempontból nem indult jól a verseny, Magosi Norbert az első futamban összeakadt a lengyel Wojdylóval, és a bukás után az ukrán Levyshyn eltalálta a magyar fiú lábát. Magosit kórházba kellett szállítani. A folytatásban is több volt a bukás, a biztonságos pálya légzsákjai viszont tették a dolgukat, súlyos sérüléseket megelőzve ezzel. Magosi helyére a tartalék, Fazekas Dennis állt be, majd debütált a friss 500 ccm-es vizsgát tevő 16 éves Füzesi Richárd is.

Mindketten remekül szálltak be, Fazekas három futamot is megnyert, kétszer pedig második lett, míg Füzesi pontokat szerzett. A magyarok közül Kovács Roland és Bárány Márk is ünnepelhetett futamgyőzelmet. A lengyel Mateusz Cierniakot viszont nem lehetett megállítani, öt futamból ötöt nyert, és összetettben az élen végzett Fazekas Dennis és Milen Manev előtt. 

Fotó: Szabó Szilvia/Facebook